Román–magyar–német helységnévtáblák kerültek ki Zilah bejárataihoz
Az erdélyi Zilah város bejáratainál kihelyezték a háromnyelvű helységnévtáblákat – közölte közleményben a város magyar alpolgármestere, Fazakas Miklós.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott alpolgármester közölte: egyelőre a város Kolozsvár és a Szatmár felőli bejáratánál kerültek ki a háromnyelvű helységnévtáblák és a hatnyelvű üdvözlőtáblák, de hamarosan Zilah minden bejáratánál megtörténik ez. Az üdvözlőtáblákon a román, magyar és német mellett angolul, franciául és olaszul is köszöntik a városba érkezőket.
Az alpolgármester történelminek nevezte a pillanatot, amelyért 27 évet kellett dolgozniuk a magyar közösség helyi képviselőinek.
A szilágysági megyeszékhely önkormányzata május 25-én egyöntetű szavazással fogadta el a többnyelvű helységnévtáblák és köszöntőtáblák kihelyezéséről szóló, az RMDSZ által beterjesztett határozatot.
A 2011-es népszámlálás adatai szerint az 56 ezer lakosú Zilahon közel kilencezer magyar él, akik a lakosság mintegy 16 százalékát teszik ki. A 21 tagú városi tanácsban a Szociáldemokrata Párt (PSD) 9, az RMDSZ 3 képviselővel rendelkezik. A várost Ionel Ciunt szociáldemokrata polgármester vezeti.
(MTI/Kárpátalja)