Mezővári meghálálta tanítója fáradozásait

Ötven év a nemzet napszámosaként

Nyolcvanöt éves életkor­ban minden műtét komoly megterhelést jelent az idős szervezet számára, de ugyancsak komoly megterhelést jelent a munkás éveit a nemzet napszámosaként leélt, nyugdíjas tanárnő pénztárcájára nézve is. Ám Mezővári megmutatta, hogyan kell szeretni – nem szóval, hanem tettel, jelen esetben pénzadománnyal – a község iskolájának egykori pedagógusát, aki bár már jó ideje hazaköltözött szülőfalujába, Bátyúba, ám Mezővári nem felejtette el, hogy fél évszázad alatt a község megannyi iskolásának adott a kezébe életre szóló útravalót. A példamutató összefogás eredményeként megvalósult kettős szemműtét kapcsán pedig lapunk munkatársa bővebben is elbeszélgetett az idős, ám szellemileg nagyon is friss nyugdíjas pedagógussal, Vorcsák Jánosné Bagu Gizellával az életéről, melyben ott tükröződik a mi XX. századunk.

Beszélgetőtársam egy négygyermekes gazdálkodócsalád legidősebb gyermekeként látta meg Isten szép világát. Édesapja igen olvasott ember volt, s a gazdálkodás mellett – a „magyar világban” – a falusi könyvtárat is ő vezette, illetve könyveket is árult a június eleji könyvnapokon. A kis Gizella pedig már gyermekként tanítónő akart lenni, ám nem könnyen valósíthatta meg élete álmát. Mert igaz, hogy beiratkozott a Munkácsi Polgári Iskolába, hogy ott felkészüljön tanítóképzői tanulmányaira, ám csak az első osztályt járhatta ki, mivel 1944 őszén, a front közeledése miatt, már nem folytatták az oktatást. Ráadásul édesapját – sok tízezer kor- és sorstársához hasonlóan – elhurcolták a Gulágra, így az akkor még csak 11 éves kislánynak is dolgoznia kellett édesanyja mellett, hogy eltartsák a családot, ezért átmenetileg abba kellett hagynia a tanulást. Csak a családfő hazatérése után folytathatta azt, de bár évet vesztett, 1947-ben így is kitűnő eredménnyel fejezte be az akkor hétosztályos bátyúi iskolát.

 – A Munkácsi Tanítóképzőbe szerettem volna jelentkezni, de mivel Munkácson 1947-ben csak orosz és ukrán nyelvű képzés folyt, ezért a Huszti Tanítóképző egy évvel korábban megnyitott magyar tagozatán kezdtem meg diákéveim, ahol az oroszul előadott logikán, pszichológián és pedagógián kívül minden tantárgyat az anyanyelvünkön hallgattunk – emlékezik vissza Bagu Gizella. – Nem egy tanárunk korábban az egykor ruszin és magyar tagozattal működő Huszti Gimnáziumban dolgozott, s érdekességként említeném meg, hogy egyik tanárunk a párizsi Sorbonne-on tanult, ott képezte magát franciatanárrá… Ám Huszton nem működött magyar iskola, így a szakmai gyakorlatainkat nem tudtuk helyben végezni. Ezért mi, magyar tagozatos diákok átjelentkeztünk a Munkácsi Tanítóképzőbe, mivel időközben megnyílt ott is a magyar tagozat, és mert szakmai gyakorlatainkat is lehetővé tette, hogy már akkor működött a munkácsi magyar tannyelvű iskola. A Huszti Tanítóképző magyar tagozata ezt követően elsorvadt. A Munkácsi Tanítóképző viszont mély tudást, igazi hivatásszeretetet oltott belénk, s nagybetűs Tanítókat nevelt. Kitüntetéssel fejeztem be a tanítóképzőt, és 1952-ben kihelyeztek az akkor még hétosztályos Mezővári Általános Iskolába, méghozzá nem alsós tanítónőként, hanem felsőosztályos tanárként, mivel akkoriban tanárhiánnyal küszködtek a kárpátaljai magyar iskolák. Magyar nyelvet és irodalmat oktattam, miközben levelezői szakon az Ungvári Tanítói Intézetet is elvégeztem, melyet időközben beolvasztottak az Ungvári Állami Egyetembe, így végül egyetemi diplomát szereztem. S bár még nem nyitották meg a magyar szakot, ezért orosztanári diplomát kaptam, de az iskolában így is taníthattam a magyar nyelvet és irodalmat.

Tanári munkáját Bagu Gizella a legsötétebb sztálinista diktatúra idején kezdte meg. Mint beszélgetőtársam kifejti, neki, akinek az édesapját is erőszakkal kényszerítették be a kolhozba, amúgy is kicsiny tanári fizetéséből pedig a legkülönbözőbb alapok számára vontak le összegeket, hasonló cipőben járó kollégáihoz hasonlóan agitálnia kellett a szintén szegény falusi lakosokat az államkötvények megvásárlására, délidőben ki kellett mennie a mezőre, agitálnia „a dolgozó parasztságot” a szocializmus építésére, s részt kellett vennie a Harci Lap c. faliújság szerkesztésében. A magyar irodalomtankönyvekben is megannyi, Sztálint dicsőítő vers is szerepelt. A korszak Egy mondat a zsarnokságrólba illő légkörét jelzi, hogy a határzónába eső községben a határőrség gyakorta éjnek évadján verte fel álmukból a házak lakóit, hogy igazoltassák az ott tartózkodókat… S bár 1953 decemberében Sztálin meghalt, csak lassan indult be az enyhülés. Igaz, megszüntették az államkötvények vásárlását, majd az oktatásban is új szelek kezdtek fújdogálni. A tanterveket már gyakorló tanárok állították össze, az orosz költőket, írókat csak az orosz irodalom keretében oktatták, a magyar irodalomtankönyvekben pedig sokkal több magyar író, költő kapott helyet, korszakok szerint is oktatták a magyar irodalmat, s már csak a negyedik negyedévi tananyagban kaptak helyet a nem magyar, konkrétan ukrán irodalmárok művei.

– Már magyarországi módszertani kiadványokhoz, gimnáziumi tankönyvekhez is hozzá tudtam jutni, melyeket felhasználtam az oktatás során. S bár a Himnuszból csak az első versszak szerepelt az itteni tankönyvben, nemzeti imádságunk teljes szövegét megtanítottam a gyerekeknek – emlékezik vissza Bagu Gizella.

– Voltak oroszosítási törekvések? – érdeklődöm.

– A ’70-es évek végén orosz tannyelvű osztályt is nyitottak a Mezővári Középiskolában, azzal a kikötéssel, hogy ott ápolják a tanulók anyanyelvét, vagyis minden tantárgyat oroszul oktattak, kivéve az anyanyelvet és az anyanyelvű irodalmat – magyarázza a nyugdíjas pedagógus. – Mivel orosz szakos diplomám volt, ezért áthelyeztek az orosz osztályba, ám az akkori járási oktatási osztály úgy döntött, hogy magyar helyett ukrán nyelvet és irodalmat oktassanak ott. Én viszont magyar nyelvet és irodalmat akartam tanítani, ezért a kérdés tisztázása végett felutaztam Ungvárra, a megyei tanügyi főosztályra, ahol megkérdezték, milyen az orosz osztályba járó gyerekek anyanyelve. Megmondtam, hogy magyar. Erre a járási tanügyi osztály kapott egy letolást, míg én lehetőséget kaptam rá, hogy magyar nyelvet és irodalmat tanítsak. A ’80-as évek elején aztán megszüntették az orosz osztályt.

1988-ban azután Bagu Gizella nyugdíjba vonult, de még 13 évig folytatta a tanítást, s mivel az 1998-as árvíz romba döntötte a mezővári házát, ezért hazatelepült Bátyúba, s az utolsó munkás éveiben már ingázott a munkahelyére, míg csak 2001-ben le nem tette a lantot. Ám később erősen romlani kezdett a látása…

– Egy munkácsi szemészeti klinikán megállapították, hogy mindkét szememen szürke hályog, a bal szememen pedig glaukóma is kialakult – magyarázza beszélgetőtársam. – Előjegyezték, hogy az egyik szememről ez év május 20-án, a másikról pedig július 22-én veszik le a szürke hályogot. Az első operációért 14 ezer hrivnyát, a másodikért 14,500-at kellett fizetnem. Az elsőt még ki tudtam fizetni a megtakarított pénzemből, a másodikat azonban nem. Ám két volt s már szintén nyugdíjas kolleginám tudomást szerzett a dologról, mozgósították az ismerőseiket, a Mezővári Középiskola jelenlegi tanárai ugyancsak adományt gyűjtöttek, a helyi egyházközség is megmozdult, a rokonaim is segítettek, így meg tudták operálni a másik szemem is. Megjegyezném: nagyon megszerettem a mezőváriakat, dolgosak, tisztelettudók, 19 éves fiatal lányként kerültem oda, és ott lett belőlem ember…

De visszatérve az oktatáshoz: miként is tudja összehasonlítani a nyugdíjas pedagógus a tanulóknak a tanuláshoz való régi és mai hozzáállását. Mint kifejti, korábban a gyerekek komolyabban vették a tanulást, a házi feladatok elvégzését, a ’90-s évek végén azonban már kezdett elmenni a tanulók kedve a tanulástól, ma meg már a tanulás iránti teljes érdektelenség jellemzi őket. Az ok? Szerinte az, hogy a szülők nem kérdik fel a leckét, és hogy nem az érdemeik szerint ajándékozzák meg gyermekeiket.

– És mi a véleménye a készülő ukrajnai oktatási törvényről?

– Ukrajnában visszalépés tapasztalható a demokrácia és a nemzetiségi jogok biztosítása terén – válaszol röviden és lesújtóan a fél évszázadot végigtanító nyugdíjas pedagógus.

Lajos Mihály