A KMAT nyilatkozatban utasította el a jogtipró ukrán oktatási törvényt

2017. szeptember 27., 09:34 , 872. szám

Centenáriumi megemlékezések egész sorozatával készül felidézni a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) azokat a jelentős történelmi eseményeket, amelyek megelőzték a trianoni békediktátumot – jelentette be Tőkés László EP-képviselő, a KMAT elnöke múlt szombaton, a kisebbségben élő magyar közösségek politikai szervezeteit tömörítő szervezet nagyváradi ülését és kétnapos autonómiakonferenciáját összegző sajtóértekezleten.

Az egész Kárpát-medencére kiterjedő, Válasz Trianonra: az autonómia című projekt részletes programját a KMAT egy novemberi tanácskozásán dolgozzák ki.

„Alapvető célunk a történelmi valóság megismerése, a megbékélés keresése az utódállamok többségi nemzeteivel és a Trianon okozta máig ható következményeknek a gyógyítása” – hangoztatta Tőkés László.

„Nem Magyarország felosztásának dátumát, a trianoni békediktátumot tekintjük évfordulói alkalomnak önmagában, hanem az egész '18–20-as periódust Gyulafehérvártól a trianoni döntésig terjedően, ebben benne van a szerbiai népgyűlés, a kolozsvári magyar nemzetgyűlés 1918 decemberében, vagy a Székely Nemzeti Tanács megalakítása 1918 novemberében” – magyarázta az EP-képviselő.

A KMAT nyilatkozatban utasította el a jogtipró ukrán oktatási törvényt, és arra kérte Petro Porosenko elnököt, hogy vétózza meg annak hatályba lépését. A törvény semmibe veszi Ukrajna nemzetközi vállalásait, megfosztva az országban élő nemzeti kisebbségeket az anyanyelven való tanulás lehetőségétől, felgyorsítva ezzel az asszimilációs folyamatokat, ami alapjaiban veszélyezteti megmaradásukat – állapítja meg a dokumentum.

Az Európai Unió társult tagjaként, az ahhoz való csatlakozás reményében Ukrajna több kétoldalú nemzetközi szerződésben is vállalta a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatására vonatkozó jogok biztosítását – emlékeztet a KMAT. Hozzáteszik: az új oktatási törvény ellentétes az európai uniós normákkal, és súlyosan sérti a nemzeti kisebbségek jogait. A KMAT tagszervezetei szolidaritást vállalnak a lehetetlen helyzetbe sodort kárpátaljai magyarsággal, és vállalják, hogy tiltakoznak az Európai Unió illetékes vezetőinél, az ENSZ emberi jogi főbiztosánál, valamint más nemzetközi fórumokon.

„A KMAT testülete e nehéz politikai helyzetben támogatásáról biztosítja kárpátaljai tagszervezetének elnökét, Brenzovics László parlamenti képviselőt, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét, valamint Orosz Ildikót, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökét, bízva abban, hogy a kelet-európai kommunista rendszerek oktatási törvényeit is alulmúló jelen törvény nem lép érvénybe. A KMAT egyúttal üdvözli a törvény ellen tiltakozó államok (Lengyelország, Magyarország, Románia, Bulgária, Szlovákia, Görögország) fellépését, valamint a Magyar Országgyűlés által e tárgyban egyhangúlag elfogadott ötpárti határozatot. Elfogadhatatlannak tartja ugyanakkor, hogy az uniós intézmények vezetőinek nincs határozott és egyértelmű kiállásuk az Ukrajnában élő őshonos nemzeti közösségeket érintő jogfosztás kapcsán” – fogalmaz a nyilatkozat.

A KMAT üdvözli, hogy a lingvicídiumot eredményező törvény vétóját kérte a Kárpátaljai Megyei Közgyűlés, ukrán nemzetiségű tagjaival együtt. Tiltakozásukkal a megye lakosságának többségi véleményét is képviselik – áll a dokumentumban.

(MTI/Kárpátalja)