Szolgálatban ittak a katonatisztek

2017. szeptember 30., 13:21 , 873. szám

A Védelmi Minisztérium felfüggesztett a szolgálatteljesítés alól két tisztet, akik ittasan látták el szolgálati kötelezettségeiket – jelentette a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata az Ukrán Fegyveres Erők társadalmi kapcsolatokért felelős főosztályának tájékoztatása alapján.

A fegyveres erők katonai rendészeti főosztálya vizsgálatot indított a két tiszt ellen, akikkel szemben közigazgatási eljárás is indult, miután szolgálatban szeszes italt fogyasztottak. A vizsgálat idejére a katonai egység parancsnoki állományához tartozó személyeket felfüggesztették a szolgálatteljesítés alól.

Szeptember 28-án Anatolij Matiosz katonai főügyész bejelentette, hogy az egyik katonai egység raktárában, ahol nagy hatótávolságú rakéták részegységeit tárolják, az előző napon két magas rangú tiszt ittasan teljesített szolgálatot. A főügyész nem pontosította, hogy melyik egységről van szó, csupán annyit közölt, hogy a katonákat előállították a hatóságok.

(zn.ua/Kárpátalja)