Az oktatási törvényről tárgyal a héten Balog Zoltán és Lilija Hrinevics

2017. október 16., 11:03

A tervek szerint október 19-én Ukrajnába látogat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, hogy tárgyaljon az ukrán kormány tagjaival – jelentette a mukachevo.net.

A portál emlékeztet, hogy Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter és Balog Zoltán találkozója néhány héttel ezelőtt már szóba került. Akkor Balog felajánlotta ukrán kollégájának, hogy találkozzanak Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitó ünnepsége alkalmából, ám a találkozó akkor – az ukrán indoklás szerint – az idő szűkössége miatt elmaradt. Hrinevics ugyanakkor jelezte szándékát, hogy kész egyeztetni Balog Zoltánnal.

Ezenkívül Lilija Hrinevics közölte, hogy a héten találkozik „a magyar kisebbség pedagógiai testületének képviselőivel”. A találkozóra az előzetes információk szerint október 17-én kerülne sor. Az oktatási miniszter hasonló találkozókat szervez a hét folyamán a lengyel és a román nemzeti kisebbségekkel.

(mukachevo.net/Kárpátalja)