Szüreti bál Mezőkaszonyban

2017. október 18., 10:05 , 875. szám

Kaszony apraja-nagyja összegyűlt október 14-én délután, hogy felelevenítse a régi szüreti szokásokat. A művelődési házban elsőként az óvodások ötletes, változatos színekben pompázó terméskiállítását tekinthették meg a jelenlévők.

Szimcsera Szilvia, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke Tamási Áron szavaival köszöntötte az jelenlévőket: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Szülőföldünket, kultúránkat, nyelvünket folyamatosan ápolni kell, múltját, kultúráját nemcsak megőrizve, de gazdagítva is. Beszédében megköszönte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a KMKSZ középszintű szervezete, a Mezőkaszonyi Polgármesteri Hivatal, a helyi középiskola és bölcsőde-óvoda közreműködését.

A továbbiakban az est koordinátoraként Bojtos Valéria, a középiskola szervezőpedagógusa üdvözölte a rendezvény vendégeit, többek között Torzsa István beregszászi konzult, Tóth Sándor polgármestert, Jánosi Angéla iskolaigazgatót, Balogh Mariannát, a művészeti iskola igazgatónőjét, Sepely Gabriellát, a művelődési ház vezetőjét, Komári Julianna óvodavezetőt. Az esti mulatságot megtisztelte jelenlétével Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke is.

„Mire szolgálnak az ilyen rendezvények? Hogy ennyire különböző személyek gyűltek ma össze a hagyományőrzés jegyében, méltó bizonyítéka annak, hogy Kárpátalján mindig békében éltek együtt az emberek. A magyar kormány célja, hogy mindenki szülőföldjén maradhasson, saját hazájában boldoguljon; a külhoni programokkal ezt hivatott megvalósítani az anyaország” – fogalmazott beszédében Torzsa István konzul.

A szüreti mulatságot az Aranykulcsocska bölcsőde-óvoda középső csoportjának növendékei nyitották meg versekkel, énekekkel, népi játékokkal. A nagycsoportos gyerekek vidám lakodalmas műsort adtak elő.

A rendezvény következő részében a Kaszonyi Középiskola Bokréta hagyományőrző csoportja, a művészeti iskola énekkara, csellózenekara, népi zenekara, klarinét- és zongoraelőadása szórakoztatta a közönséget. Színpadra lépett továbbá a kultúrház Búzavirág tánccsoportja és a Százszorszép népdalegyüttes.

Hét óra magasságában a Sodró együttes fellépése és táncházas mulatság következett, majd a kaszonyi Szatmári Duó szolgáltatta a talpalávalót a hajnalig tartó szüreti mulatozáshoz.

Bics Katalin