Helyhatósági választások voltak 201 hromadában

2017. október 30., 10:33 , 877. szám

Október 29-én országszerte 201 új típusú önkormányzatban, úgynevezett egyesült területi közösségben (OTH) tartottak első ízben helyhatósági választásokat.

A választásokat összességében 933 településen (25 városban, 67 nagyközségben és 841 községben) kellett kiírni. Ezekben együttesen 674 városi, 1514 nagyközségi és 2318 községi tanácsi képviselőt választottak meg, továbbá 26 polgármestert, 61 nagyközségi és 115 községi településvezetőt. Vasárnap országszerte mintegy 1,33 millió szavazásra jogosult személy adhatta le a voksát, ami az ukrajnai szavazók 4%-ának felel meg.

Miután bezártak a szavazóhelyiségek, a nagyobbik kormánypárt, a Petro Porosenko Blokkja (BPP) és a vezető ellenzéki erő, a Batykivscsina is bejelentette, hogy ők a helyhatósági választások győztesei.

A BPP-nél a párt helyi kampánystábjai által végzett előzetes szavazatösszesítésekre hivatkozva közölték, hogy az újonnan megalakult OTH-k településvezetői tisztjeiért kiírt megmérettetések 40%-ában jelöltjeik, vagy az általuk támogatott indulók végeztek az élen. „Egyetlen más politikai erő sem közelít ehhez az eredményhez” – állították.

A Petro Porosenko elnököt támogató politikai erőnél ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a hétvégi választói akaratnyilvánításra „a választási törvények súlyos megsértésével” került sor, a legelterjedtebbek a szavazatvásárlás, az illegális propaganda és a „fekete PR” voltak, ezen kívül a választókat tömegesen szállították a szavazóhelyiségekhez.

Ezzel szinte párhuzamosan Julija Timosenko, a Batykivscsina vezetője szintén bejelentette győzelmüket a helyhatósági választásokon. A párt hétfői tájékoztatása értelmében, amely a szavazókörzetek 90%-ában általuk elvégzett párhuzamos szavazatszámlálás eredményeit tükrözi, 880 képviselőjüket (31%) választották meg az egyesült területi közösségek önkormányzataiba, míg a BPP-től 568-at (20%), az Agrárpárttól 334-et (11,8%), az Ukroptól 245-öt (8,6%).

Julija Timosenko közölte azt is, hogy a megválasztott képviselők számát tekintve a Batykivscsina 15 megyében végzett az első helyen, míg Petro Porosenko Szolidaritása csupán ötben.

A Batykivscsina mellett az ugyancsak ellenzéki Opozicijnij Blok és a Szamopomics is választási csalásokról számolt be.

A rendőrség a nap folyamán 10 esetben indított büntetőeljárást a szabálysértésekre vonatkozó bejelentések alapján.

Az Ukrajnai Választók Bizottsága és az OPORA civil szervezetek a választási csalások mellett arra hívták fel a figyelmet, hogy a választói akaratnyilvánítást sok esetben a helyhatósági választási törvény „rossz minősége” akadályozta. Emiatt fordulhatott elő, hogy a választási bizottságok és a választási folyamat többi résztvevője nemegyszer eltérő módon értelmezték a törvényi előírásokat, ami a választási folyamat megszervezésére is rányomta a bélyegét – mutattak rá.

Kárpátalján a hétvégén egyetlen újonnan létrejött egyesült területi közösségben, a baranyaiban (Baranyinci, Ungvári járás) tartottak helyhatósági választásokat. Az OPORA civil szervezet választási megfigyelőinek nem hivatalos szavazat­összesítése alapján az új településvezető az eddigi baranyai tanácselnök, a független Jurij Maruszjak lett, aki 2871 voksot szerzett a kilenc szavazókörzetben.

A mukachevo.net korábban azt írta, rendben és nyugodtan zajlott a választás Baranyán és a környező településeken. Ugyanakkor a Szpravedliviszty mozgalom kárpátaljai szervezete beszámolt néhány kisebb szabálysértésről, amelyekről a rendőrséget is tájékoztatták (például négy polgár nem a lakóhelye szerinti szavazókörzetben voksolt). Közölték azt is, hogy telefonon megfenyegették jelöltjeiket, s két autó szállította a szavazókat az egyik szavazóhelyiséghez.

Egyébként a településvezetői tisztségért négyen indultak, köztük két független jelölt. A 26 képviselői helyre 155-en pályáztak, közülük 57-en függetlenként, a többiek 10 párt színeiben indultak.

(unian.ua/mukachevo.net/zzz)