Két holttestet találtak egy lakásban

2017. november 3., 19:35

Szerdán, november 2-án Técsőn a Promiszlova utcában holtan találtak két helyi lakost: egy leszerelt ATO-résztvevőt és élettársát.

A szomszédok és a técsői atosok, akik az elmúlt időszakban az elhunyt férfival tartották a kapcsolatot, azt állítják, hogy depressziós volt, gyakran furcsán viselkedett, sőt megfenyegette az élettársát, akivel gyakran veszekedtek. Ezért azt feltételezik, hogy féltékenységből megölhette a nőt, aztán pedig önmagával is végzett. Egyelőre nincsenek meg az igazságügyi orvosszakértői vizsgálatok eredményei, ezért korai a halálesetek okairól beszélni. A tragédia körülményeit vizsgálják.

A helyszínre kiérkezett rendőrök megállapították, hogy az 50 éves férfi megfojtotta 32 éves barátnőjét, ezután agyonlőtte magát egy fegyverrel, amelyre volt fegyvertartási engedélye.

A gyilkos fegyvert szakértői vizsgálatra küldték. Az ügyben büntetőeljárás indult. A vizsgálat folytatódik – közölte a kárpátaljai rendőrség.

(pmg.ua/RV)