A KMKSZ Elnökségének Nyilatkozata

2017. november 13., 16:52 , 879. szám

A KMKSZ Elnöksége mélységesen elítéli a szélsőséges ukrán nacionalista szervezetek 2017. november 11–12-én Ungváron és Beregszász városában megtartott durva formát öltött magyar­ellenes akcióját. Felháborítónak tartjuk, hogy más megyéből ideérkező maszkok mögé  rejtőző radikális elemek számára hagyták, hogy a törvényeket semmibe véve szabadon provokálják a békében élő helyi lakosságot, melynek során a nyíltan kisebbségellenes jelszavak skandálásán túl meggyalázták mind a magyar nemzeti szimbólumokat a városháza előtt elhelyezett magyar  zászló eltávolításával, s gyalázat érte a városban található Tarasz Sevcsenko-emlékművet, mikor fekete füstbombákkal árasztották el az ukrán költőről elnevezett teret és az emlékművet, melyet magyarországi támogatásból állítottak. Értetlenül állunk a rendvédelmi szervek tétlensége előtt, s magyarázatot várunk az illetékesektől, miért nem akadályozták meg a túlkapásokat, s miért nem intézkedtek megfelelően az Ukrajna Alkotmányát és törvényeit megsértő nacionalista aktivistákkal szemben. Éppen ezért Szövetségünk a rendvédelmi szervekhez fordul az ügy kivizsgálását illetően, s követeljük, hogy a hatóságok mielőbb vonják felelősségre az elkövetőket, a törvény teljes szigorával járjanak el, példát statuálva, hogy a jövőben ilyen ne történhessen meg egyik ukrajnai kisebbséggel sem.

A KMKSZ úgy véli, hogy az efféle magatartás a félelemkeltést és a nemzetiségek közötti béke megbontását célozza, s mint ilyen, sérti Ukrajna nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit, s hátráltatja az ország Európai Unióhoz való közeledését.

Ungvár, 2017. november 13.