Közös múltunkból tanulva közösen építsük a jövőt

Kárpátalja történetét bemutató állandó kiállítást nyílt az ungvári várban

2017. november 21., 22:17 , 880. szám

A Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Helytörténeti Múzeum és a Nyíregyházi Jósa András Múzeum szakmai együttműködésének és a magyar kormány támogatásának köszönhetően, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal és a megyei tanács együttműködésével kedden, november 21-én került sor a Kárpátalja története a VIII. századtól 1920-ig című állandó kiállítás ünnepélyes megnyitójára.

Az ungvári helytörténeti múzeum az idei év elején kezdeményezte a megye történelmét bemutató állandó kiállítás létrehozását, és a tárlatnak helyt adó romos épületrész felújítását. A kezdeményezést felkarolta a kormánybiztosság, és 2017. június 12-én aláírták az együttműködési szándéknyilatkozatot a projekt megvalósításáról. A tervet a megyei vezetés is támogatásáról biztosította. Az intézmények közös munkájának eredményeként létrejött projekt három részből tevődött össze. Egyrészt: a magyarországi múzeumi anyagok feltérképezése, a kiállítandó tárgyak beszerzése, valamint interaktív programok összeállítása a nyíregyházi múzeum gondozásában. Másrészt: a kárpátaljai múzeumi anyagok feltérképezése, kiállítási anyagok összeállítása a kárpátaljai helytörténeti múzeum kezelésében. Végül a tárlat helyszínéül szolgáló helyiségek felújítása, ami szeptember 15-től november 18-ig tartott.

Zubánics László a vendégek bemutatását követően kiemelte, fél évszázad alatt ez az első gyűjteményes kiállítás, amely arra törekedett, hogy a történelmi hűséget és a míves kivitelezést tükrözze. A kiállítást a várépület négy egymásba nyíló termében, egy különálló vetítőszobában és egy hosszú folyosón rendezték be, összesen 500 m2-en, különböző látványelemek, az interaktivitást biztosító technika és múzeumpedagógiai program bevonásával, amely megfelel a XXI. század elvárásainak.

Dr. Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa a megnyitón elmondta, hogy a legnagyobb örömet az jelentené számára, ha itt minél több látogató, köztük magyar, ukrán és más nemzetiségű diákok és tanáraik megismernék Kárpátalja múltját, megvitatnák, s a párbeszédet a megértés uralná a kárpátaljai nemzetiségek képviselői között a jövőben.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kihangsúlyozta, a nagy történelmi időszakot átfogó állandó kiállítás a magyar és ukrán fél szoros szakmai és politikai összefogásának köszönhetően jöhetett létre, ami a két múzeum, a kormánybiztosság és Kárpátalja vezetése közötti gyümölcsöző együttműködést jelenti.

– A magyar kormány részéről a kormánybiztosság 108 millió 400 ezer forinttal járult hozzá a kiállításhoz – mondta a politikus, kiemelve a sokrétű támogatást, amelyet Magyarország az elmúlt években nyújtott Kárpátaljának a gazdasági, a kulturális és a szociális szférában. – Tesszük mindezt azért, hogy az itt élő emberek a szülőföldjükön tudjanak boldogulni, itt alapítsanak családot, s a jövő generációk is itt nőjenek fel – zárta gondolatait Potápi Árpád János.

Vaszil Seba, a Lehoczky-múzeum igazgatója kihangsúlyozta, hogy a kiállítás az elmúlt hét évtized első olyan tárlata, amely tudományos alapossággal mutatja be Kárpátalja történetét.

– A kiállított tárgyak 90%-a eredeti, azokat eddig a vár pincéjében tárolták. Ezek között korabeli fegyverek, harci felszerelések, öltözetek, háztartási eszközök, bútorok, térképek, képek, dokumentumok, pecsétek, címerek találhatók.

Dr. Rémiás Tibortól, a Jósa András Múzeum igazgatójától megtudhattuk, hogy az enteriőrök kialakításában és a fegyverek másoltatásában, valamint az interaktív anyagok összeállításában segítettek.

Az UMDSZ nevében Spenik Sándor, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács (UMNT) elnöke Illyés Gyula Magyarság-díjat adományozott Grezsa Istvánnak önzetlen munkájáért, amellyel hozzájárul Kárpátalja és az egyetemes magyar közösség fejlesztéshez.

Klisza Krisztinának és Mihajlo Dzsahmannak, a múzeum munkatársainak lelkiismeretes munkájukért egri utazási utalványt ajándékoztak.

Mihajlo Rivisz, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke elmondta, hogy a történelem az, amit őrizni kell az emlékezetünkben, mert a tények megoldhatnak egy-egy vitát, elősegíthetik az új kapcsolatok építését, és megmutathatják, hogyan kell fejlődnünk, és merre vezet az utunk.

– A vár történelmi épületében most, amikor sokat hallunk a nyelvi kérdésről, itt csak egyetlen nyelv szólal meg, a történelem nyelve, és ebben nem lesznek viták – hangsúlyozta az elnök és reményének adott hangot, hogy sok turistát vonz majd a kiállítás.

Rehó Viktória