Kárpátaljáról – röviden

2017. november 22., 08:17 , 880. szám

Durva tréfát űztek Petőfi Sándor ungvári szobrával

Szakadt, piszkos pulóvert húztak múlt szerdán Petőfi Sándor Ungvár központi terén álló szobrára – adták hírül kárpátaljai hírportálok és az MTI.

A koszos rongyba „öltöztetett” Petőfi-szoborról készült fényképet Ivan Danacko ismert ungvári civil aktivista töltötte fel a Facebook közösségi oldalra. A pulóvert rövidesen eltávolították, de a fotót számos kárpátaljai hírportál közölte.

A magyar költő emlékművét többször megrongálták és meggyalázták, ezért Magyarország ungvári főkonzulátusának anyagi támogatásával a város polgármesteri hivatala térfigyelő kamerákat szereltetett fel a szobor környezetében. Pénteken e kamerák felvételei alapján cáfolta Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója, hogy az incidens politikai indíttatású lett volna.

A „tréfa” ezek szerint november 14-én este történt. Tíz és 15 év közötti fiatalok egy csoportja (két lány és négy fiú) a Petőfi Sándor téren sétálva találtak egy eldobott pulóvert, s elhatározták, hogy azt – a kormányzó szavai szerint – „mókából” ráhúzzák az emlékműre.

Az eset nem sokkal azt követően történt, hogy november 12-én ukrán nacionalisták eltávolították a magyar zászlót a beregszászi városházáról – emlékeztetett több helyi portál is. A mukachevo.net olvasói bejegyzéseikben a szülők felelősségére hívták fel a figyelmet az esettel kapcsolatban, s egyikük „mókából” 15 nap elzárást javasolt az elkövetőknek.

 

Idén a megszokottnál erősebb influenzajárványra számítanak a szakemberek

Eddig mintegy nyolcszázan oltatták be magukat az idén aktuális vírustörzs elleni, az Egészségügyi Minisztérium által hitelesített oltóanyaggal – jelentette a Novini Zakarpattya.

A portál szerint a Perecsenyi, a Nagyszőlősi, a Huszti, a Munkácsi, az Ungvári járásokban és a megyeszékhelyen is megkezdődött már a vakcináció.

A szakemberek adatai szerint a beoltottak többsége gyerek, illetve a kockázati csoportokhoz tartozó személy. Arra számítanak, hogy az oltásra jelentkezők száma már az elkövetkező napokban nőni fog.

Idén új influenzatörzs, a H1N1 Michigan megjelenése várható, a már „megszokott” Kalifornia helyett, ezért arra számíthatunk, hogy nő a megbetegedések száma, állítják a hozzáértők. A szakemberek nem tudják megjósolni, hogy az esetek milyen számában okoz majd szövődményeket az új vírustörzs, ezért különösen fontosnak tartják az oltást. Felhívják a figyelmet arra, hogy az utóbbi járványidényekben az influenza áldozatává vált betegek egyike sem volt beoltva.

 

Ismét tiltakoznak a kamionosok az ukrán–szlovák határátkelőnél

Az esetről beszámoló mukachevo.net szerint a fuvarozóknak a hét végén kezdődött útelzáró akciója arra vall, ezúttal sem találtak egyéb módot arra, hogy felhívják a figyelmet a határon uralkodó áldatlan állapotokra.

A portál azt írja, hogy a kamionsofőröknek jelenleg akár öt napig is sorban kell állniuk az Ungvár–Felsőnémeti határátkelőnél. Elmondásuk szerint napokig hiába hívták a rendőrséget, hogy akadályozza meg a járművek soron kívüli áthaladását. Közleményükben, melyet szintén a munkácsi portál idéz, azt írták, a rendőrök még csak ki sem jöttek, hogy felmérjék a helyzetet.

Jelenleg a határnál mintegy öt km hosszú kamionsor torlódott fel az ukrán oldalon, amely egészen az Ungvárt elkerülő autóút perecsenyi letérőjéig elfoglalja az egyik sávot.

 

Leszakadt egy híd Révhelynél

A nagybereznai járási Révhelynél (Zabrigy) leszakadt egy balesetveszélyes állapotban lévő híd – jelentette vasárnap a mukachevo.net.

A hídról készült fotót egy Facebook-felhasználó töltötte fel a közösségi oldalra.

A helyi lakosoknak a hírhez fűzött kommentjeiből ítélve a híd már rég balesetveszélyes állapotban volt, de senki nem törődött ezzel – írja a portál. Sőt, szerintük a hídon át gyakran közlekedtek farönköket szállító teherautók. Az esetben szerencsére senki nem sérült meg.

Hennagyij Moszkal ugyanakkor közölte, egyes portálok elferdítették a leszakadt híddal kapcsolatos információkat. A megye kormányzója ugyancsak a Facebookon megjelent reagálásában rámutatott, hogy mivel balesetveszélyessé vált, az Ulicsanka folyón átívelő hidat már a nyolcvanas évek második felétől, vagyis a szovjet idők óta nem használták.

A kormányzó szerint a híd azért omlott össze, mert a helyiek szokásává vált, hogy alatta égessék el a háztartási hulladékot, ami gyakorta okozott jelentős hőmérséklet-ingadozást és meggyengítette a konstrukciót. Moszkal emlékeztetett arra is, hogy a közelben még a '80-as évek végén új híd épült az Ulicsankán keresztül.

Összeállította: ntk