Év végi fogadás a főkonzulátuson

2017. december 13., 11:24 , 883. szám

Már hagyománynak számít, hogy az év végéhez közeledve évzáró ünnepi fogadáson látja vendégül a kárpátaljai magyar írott és elektronikus sajtó munkatársait Magyarország Ungvári Főkonzulátusa. Az elmúlt pénteken a konzulátus épületében megszervezett rendezvényre érkezőket a Csipkés együttes szórakoztatta, majd Buhajla József főkonzul köszönetet mondott a sajtó munkatársainak az együttműködésért, valamint azért az általa nagyra értékelt objektív tájékoztató munkáért, amit a lassan magunk mögött hagyott esztendőben végeztek az újságírók. A főkonzul áldott, békés új esztendőt kívánt a sajtó munkatársainak, akik ezt követően kötetlenül beszélgettek egymással, valamint a főkonzulátus munkatársaival.

B.Zs.