Szatmárnémeti diákok nyerték meg a Kárpát-medencei vetélkedőt

2017. december 20., 10:14 , 884. szám

A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium Éneklő Borz nevű csapata nyerte meg a Demokrácia 1x1 elnevezésű középiskolai vetélkedő döntőjét. A fiatalok 159 csapat közül bizonyultak a legjobbnak.

A Nemzeti Választási Iroda és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2017 szeptemberében Demokrácia 1x1 néven hirdette meg vetélkedőjét a Kárpát-medencei középiskolás (14–18 éves) diákok számára. A verseny célja az volt, hogy a fiatalok átfogó ismereteket szerezzenek a következő témakörökben: demokrácia, emberi jogok, állampolgárság, választási rendszer, nemzetközi intézmények.

Az Országházban megtartott múlt csütörtöki, utolsó fordulóban a legjobb 11 csapat vett részt: egy-egy csapat a Felvidékről, illetve Kárpátaljáról, öt csapat Erdélyből, négy csapat a Vajdaságból.

A versenyen első helyezést ért el a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium Éneklő Borz nevű csapata, második lett a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium Filokrácia nevű csapata, míg a harmadik helyet a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium Bulé nevű csapata szerezte meg.

(MTI/Kárpátalja)