80 éve állítottak emléktáblát Petőfinek Badalóban

A költőre emlékeztek az új esztendő első napján

2018. január 3., 10:01 , 885. szám

A badalói református templom falát 80 éve, 1938 óta ékesíti a Petőfi Sándor egykori ittjártát jelképező emléktábla, amelyet a helyiek azóta minden esztendő első napján virágokkal és koszorúkkal tisztelnek meg, emlékkel adózva annak, hogy a magyar költőóriás 170 évvel ezelőtt, 1847 júliusában, útban Erdélybe, menyasszonyához, Szendrey Júliához, e szent falak tövében tartott pihenőt. És ha már az évfordulóknál tartunk, a 195 évvel ezelőtt született Petőfi emlékét azóta is hűen ápolják a Tisza-parti településen.

A 2018-as esztendő első istentiszteletén Sápi Zsolt helyi református lelkipásztor Máté evangéliuma 4. részének 17. verséből vett idézettel – „Ettől fogva kezde Jézus prédikálni és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa” – hirdette az igét, amelyben arról beszélt, hogy mindennek van kezdete, és ez az idei évkezdet is egy lehetőség arra, hogy közösségben éljük meg magyarságunkat, hitünket, és áldást kérjünk a Mindenhatótól az előttünk álló évre.

Az igehirdetést és nemzeti imánk, a Himnusz eléneklését követően Jakab Lajos helyi családorvos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke elevenítette fel a 80 éve állított Petőfi-emléktábla avatására invitáló hirdetés szövegét, amely az akkori (cseh) időkben Kárpátalja magyarságához szólt. ,,A Kárpátaljai Magyar Faluszövetség 1938. augusztus 14-én Hrabár Konstantin kormányzó Úr védnöksége alatt a Tisza-parti Badalón, Petőfi Sándor emlékezetére, az ottani ősi református templom falában Országos magyar ünnep keretében emléktáblát helyez el, amellyel halhatatlan költőnk, a szabadság lánglelkű apostolának badalói tartózkodását óhajtja megörökíteni…”

Mint mondta, a templom és az emléktábla az elmúlt 80 év során szorosan összeforrt egymással, és bár azóta az itteni magyarság különböző fennhatóság alatt élt, ez a szent kötelék megmaradt számunkra. Beszédében szólt arról is, hogy a kárpátaljai magyarság emberpróbáló éven van túl, amelyben megkérdőjelezték anyanyelvünk használatát, oktatásrendszerünk jogosságát, atrocitások érték nemzeti identitásunk és magyarságunk megélését jelképező szimbólumainkat, emlékhelyeinket. Ilyen ellenszélnek csak az anyaországot irányító nemzeti keresztény kormány támogatásával tudtunk ellenállni. „Adja a Jóisten, hogy továbbra is ilyen megbízható hátország legyen mögöttünk, és akkor Kárpátalján továbbra is megmaradnak a magyar iskolák, a magyar templomok, a magyar közösségek és a magyar identitástudat!” – zárta beszédét a helyi KMKSZ első embere.

„Mi, magyarok általában nagy reményekkel várjuk az újat, így az évfordulók alkalmával is mindig reménykedünk, hogy az új év sok jót hoz számunkra” – kezdte beszédét Kulcsár Ferenc beregszászi magyar konzul, aki arról is beszélt, hogy a mai helyzet sok téren párhuzamba állítható Petőfi Sándor életével, vándorlásaival, szülőföldjére történő folyamatos visszatérésével. Az anyaországi támogatásokkal kapcsolatban a konzul úr megemlítette, hogy január 1-től a határon túli lakcímmel rendelkező magyar nemzetiségűeknek is jár az anyasági támogatás, valamint elérhető számukra a babakötvény is.

Petőfi Sándor A XIX. század költői című versét Jakab Tamás adta elő.

„Sok Petőfire volna ma is szükség, olyanokra, akik a közösség érdekeit előtérbe helyezik a maguk dolgaival szemben, ahogy tette ezt költőóriásunk is, és akinek neve ma is fényesen csillog a magyar történelem aranykönyvében” – mondta beszédében Mester András, a KMKSZ önkormányzati titkára, aki arról is beszélt, hogy az itteni magyarság legfőbb érdekvédelmi szervezeteként a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség eddig is kiállt, és a jövőben is ki fog állni a szülőföldünkön, Kárpátalján maradást elősegítő programok megvalósításáért.

Köszöntötte még a templomi közösséget és boldog új esztendőt kívánt mindenki számára Szalai Imre, Badaló polgármestere is.

Az új esztendő első ünnepi istentiszteletének a végén a jelenlévők elénekelték a Szózatot, majd koszorúzásra került sor a Petőfi-emlékműnél.

(tamási)