Vasárnapi üzenet: 2018. január 7.

Múlt – jelen – jövő

„Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendőkhöz képest, amelyekben gonoszt láttunk. Láttassék meg a te műved a te szolgáidon és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!” (Zsolt.90: 15-17. vsk.)

A legismertebb zsoltárunknak befejező sorai ezek az igék. A hagyomány szerint Mózesnek, az Isten emberének imádsága irodalmi szempontból a legköltőibb a 150. zsoltárban. Végigkíséri egy alapvető motívum – Isten örökkévaló nagysága. Éppen ezért rendíthetetlen lehet a beléje vetett bizalom. A zsoltár költője még nem tudja megnevesíteni, hogy ez Krisztusban ragyog fel, de mi már kétezer éve tudjuk és valljuk.

1. A múlt – a létező világnak eddig eltöltött életideje, benne ott helyezkedünk el mi is a porszem életünkkel, s boldogan valljuk, hogy a Teremtő örökkévaló hajlékunk nemzedékről nemzedékre, akinek gondviselése az ellentétek feszületében is kiárad reánk  a pillanatok töredékeiben is. Nem ezt tapasztaltuk meg az elmúlt esztendőben is?  Nem Isten az oka, hogy annyi bűn, annyi gonoszság, annyi nyomorúság van ezen a világon, és mennyit szenvedünk emiatt! Vágyunk egyénileg és közösségileg is arra, hogy Isten megvidámítson bennünket. Kölcsey szavaival: „Hozz reá víg esztendőt…”

2. A jelenben – bizalommal kérhetjük Istenünktől a jobbat, a szebbet, az örvendetest. Hiszen ő meg tudja adni, Krisztusban azért öltött testet a teremtői ige, hogy Isten egészen a miénk legyen, mi pedig Krisztusban egészen az övé legyünk. Terve van velünk, gondja van reánk, a mi bizalmunkra vár. Éppen ezért kérjük, hogy meglátszódjék rajtunk a teremtés és a megváltás műve. Ehhez oda kell ajánlani magunkat az ő akaratának, hogy az ő „műve” a külső és belső életünk formálódjék, olyanná legyen, amilyenné ő szeretné látni, a minket és az utánunk jövőket egyaránt.

3. A jövő mindig a jelenben él és a múltból táplálkozik. A múltat nem lehet meg nem történtté tenni, és Isten nem teheti, hogy a sok gonoszt ne lássa, ő is szomorú a mi bűneink és szomorúságaink miatt, ugyanakkor boldog is, mert megváltott bennünket. Munkája állandó – „nincs semmi gát, mit kegyelmed ne törne át”. Jó kedvét ránk akarja helyezni az új esztendőben is, hogy szorgalmasan munkálkodó életünkön áldás legyen és állandóság, s ez elkísér minket  a múltból a jelenen át az örökkévalóságba – az üdvösségbe.

Énekeljük hát hittel, bizalommal és jókedvvel: „Tebenned bíztunk eleitől fogva…”

Józan Lajos
ny. lelkipásztor