Tovább gyengül a hrivnya

2018. január 25., 20:31 , 888. szám

Szinte már megszoktuk, hogy az év végi gyengélkedés után az új év első napjaiban valamelyest erősödik a hrivnya. Idén azonban nem így történt: január elején folytatódott nemzeti valutánk gyengélkedése. A dollár árfolyama alulról nyaldossa a 29 hrivnyát, az euróé a 35 hrivnyával kacérkodik.

A pénzromlás aggodalmat keltett a lakosságban, így a miniszterelnök sem hallgathatott. Volodimir Hrojszman az árfolyam januári esését azzal magyarázta, hogy ilyenkor az idénynek megfelelően csökkennek az exportból származó bevételek, miközben az országnak eleget kell tennie külső fizetési kötelezettségeinek. A kormányfő ugyanakkor optimistának mutatkozott az ICTV vasárnapi műsorában, s azt jósolta, hogy amint ismét egyensúlyba kerülnek Ukrajna kiadásai és bevételei, a hrivnya árfolyama is stabilizálódik, s éves szinten a 2018-ra megállapított keretek között marad.

A szakembereket nem érték váratlanul a történtek. Mint mondják, attól ugyan nem kell különösebben tartanunk, hogy mélyrepülésbe megy át a hrivnya, azzal azonban valószínűleg meg kell békülnünk, hogy a pénzünk többé nem fog annyit érni, mint mondjuk tavaly nyáron.

Korábban az elemzők 29-30 hrivnya körüli dollárárfolyamot jósoltak 2017-re az optimistább hivatalos előrejelzésekkel szemben, a világpiaci nyersanyag­árak kedvező alakulása, illetve a dollár gyengélkedése azonban kedvezett az ukrán fizetőeszköz árfolyamának, amely 2017 nyarán kis híján 25 hrivnyára erősödött. Ami a hrivnya év végi devalvációját illeti, abban sem az Ukrán Nemzeti Bank, sem a szakértők nem látnak semmi különöset. Egyfelől az exportbevételek szezonális csökkenésével, másfelől az államkincstár megnövekedett év végi kifizetései miatt a pénzpiacon kialakult hrivnyatúlkínálattal magyarázzák a történteket.

Hogy mire számíthatunk idén? A jegybank nemrég közzétette az üzleti élet várakozásait tükröző felmérését. Ezek szerint a cégek 2017 végén 28,46 hrivnyáról 29,3 hrivnyára rontották a dollár éves középárfolyamának alakulására vonatkozó várakozásukat az elkövetkező 12 hónapra, ami azonban egybecseng a kormány várakozásával, amely szintén 29,3 hrivnyás éves középárfolyammal számolt az idei költségvetés összeállításakor. A megkérdezettek többségének egyben nincs kétsége afelől, hogy idén az árfolyam meghaladja a 29 hr/dollárt.

A megfigyelők azzal számolnak, hogy a kohászati termékek világpiaci árának várható csökkenése, az exportbevételek már említett szezonális visszaesése, illetve a növekvő szociális kiadások miatt az első negyedévben folytatódni fog a hrivnya gyengülése egészen 29 hr/USD-ig. Az ukrán valuta erősödésére legfeljebb tavasztól, a második és harmadik negyedévben számíthatunk, s akkor is csak 28-27 hrivnyáig. Ennek azonban feltétele a kiegyensúlyozott monetáris politika, az IMF-fel való együttműködés folytatása, illetve az ukrán export pozícióinak megőrzése. Ha viszont Kijevnek nem sikerül zöldágra vergődnie nemzetközi partnereivel az ország finanszírozásának folytatásáról, az a hrivnya gyengülését eredményezheti. Tovább ronthat a helyzeten, hogy az év vége felé a célegyenesbe fordul a jövő tavaszi elnökválasztási kampány, amelynek hatása a pénzpiacra egyelőre kiszámíthatatlan – mutatnak rá az Ekonomicsna Pravda által megszólaltatott banki szakértők.

(epravda.com.ua/unian.ua/ntk)