„Vitézségből mintát, emberségből példát mutassatok”

XI. Balassi-kupa – Karácsfalván

2018. február 20., 20:39 , 892. szám

Egy nemzet hagyományaihoz hozzátartoznak harci hagyományai is, hiszen mind az egyes emberek, mind a népek a múltban is rá-rákényszerültek arra, hogy megvédjék magukat. Emellett törzsek vagy országok nemcsak védelmi, hanem vélt vagy valós érdekeik érvényesítéséért indított támadó háborúk során is sikeresen igyekeztek megvívni ellenségeikkel. Így különböző népek különböző harcművészeteket dolgoztak ki. Mi, magyarok pedig most élesztjük újjá – baranta néven – harci hagyománykincsünket.

Az Országos Barantaszövetség 2004-ben alakult meg, és egyebek mellett megalapította a Balassi-kupa nevű szablyavívó-bajnokságot, melyet eddig több magyarországi, illetve nem egy, a történelmi Magyarországtól elrabolt terület településein, az idén pedig, február 17-én – tizenegyedik alkalommal – Kárpátalján, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum tágas sporttermében rendeztek meg. De mielőtt rátérnénk a versenyre, szóljunk röviden magáról a barantáról is.

– Ezt a hagyományos magyar harcművészetet a népi botos küzdelmekből, a huszár szablyavívásból, az ősmagyar íjászatból és a hagyományos népi birkózásból élesztettük újjá – magyarázza Szilaj István, a szövetség tagja, a karácsfalvai verseny szervezője, aki a Petőfi Sándor-program ösztöndíjasaként, 2017 októberében érkezett Kárpátaljára, s azóta a kárpátaljai barantacsapatok edzőjeként tevékenykedik. – Az első csapat Nagyszőlősön alakult meg, melyet a beregszászi és a csepei csapat megszületése követett, majd az idén, januárban Tiszapéterfalván is létrejött a csapat. Edzéseink pedig heti rendszerességgel zajlanak. S mi a baranta célja? Az, hogy a mai magyar fiatalok továbbvigyék harci hagyományainkat, s Balassi Bálintot szabadon idézve, azt üzenjük nekik: Vitézségből mintát, emberségből példát mutassatok!

Mint beszélgetőtársam tájékoztat róla, a XI. Balassi-kupára – a helyi, kárpátaljai résztvevőkön kívül – Magyarországról és Erdélyből érkeztek versenyzők. Összesen mintegy hatvan fő küzdött szablyavívásban, a négy kárpátaljai csapat pedig 24 versenyzőt állított ki, ami – mint Szilaj István megjegyzi – nagyon szép teljesítmény. A versenyt négy korcsoportban szervezték meg. A csikó II. kategóriában a 6–9 éves, a csikó I. kategóriában a 10–12 éves gyermekek, a kese kategóriában a 13–17 éves fiatalok, az öskü kategóriában pedig a 17 évesnél idősebbek mérték össze vívótudásukat (felső korhatárt nem állapítottak meg).

A versengés ünnepélyes megnyitóján, a felsorakozott hét csapat előtt elsőként Szilaj István fordult a versenyzőkhöz. Kifejtette, hogy a Balassi-kupával Balassi Bálintnak állítanak emléket, akinek megannyi verséből háromféle szeretet csendül ki: istenes költeményeiből az Isten iránti szeretet, hazafias verseiből a hazaszeretet, szerelmes költeményeiből pedig a múzsái iránt érzett szerelem. És mind e három szeretet igaz emberi érzés. Emellett a Balassi-kupa válasz a Valentin-napra, magyar jelleget adnak a nemzetközivé lett ünnepnek, ezért is rendezik meg a Valentin-nap, vagyis – magyarul – a Bálint-nap környékén.

Ábrány Krisztián csepei görögkatolikus áldozópap, aki maga is barantás, kiemelte, hogy ez a magyar harcművészet pozitív hatást gyakorol a gyermekek személyiségfejlődésére, és erősíti nemzeti öntudatukat. Faratovics Ádám, az Országos Barantaszövetség képviselője pedig a magyar kultúra erősítésének, megismertetésének, illetve harcművészetünk bemutatásának a fontosságáról beszélt. Elmondta, hogy 2019-re három kontinens húsz országát érintő utazást terveznek, a Kárpát-medencei magyar kisebbségek által is lakott államok mellett minden olyan országba, ahol magyar közösségek is élnek. De nemcsak nekik akarnak kulturális élményt nyújtani, hanem a velük élő más nemzetiségű polgárok számára is, hogy ők is ismerjék meg kultúránkat, ezen belül harcművészetünket.

Az ünnepélyes megnyitót pedig hangulatossá tette Apró Annának, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem másodéves hallgatójának a fellépése, aki lantjáték mellett énekelte el Balassi Bálint A bor dicsérete c. költeményét…

Ezt követően megkezdődtek az összecsapások, melyeket rugalmas anyaggal bevont fakardokkal vívtak meg. Mindegyik kategóriában négy csoportot hoztak létre, ezek körmérkőzésein dőlt el a csoportelsőségek kérdése, majd a csoportgyőztesek egyenes kieséses rendszerben szerezték meg a 3., 2. és 1. helyezéseket. Minden versenyző védősisakban, a lányok/hölgyek emellett védőmellényben is vívtak (fiúk és lányok, nők és férfiak együtt versenyeztek.) A fejre mért ütésekért 3, a testet ért találatokért 2, a végtagok eltalálásáért 1 pont járt, de ha valakinek mindkét kezét találat érte, azt harcképtelenné nyilvánították, és kiesett.

A csikó II. korcsoportban a beregszászi Pfeifauf Péter végzett az élen. A csikó I. kategóriában Tarpai Nimród győzött. A kese kategória versenyét Babau Maximilián nyerte meg. Az öskü kategóriában pedig Kerstner Róbert István állhatott fel a képzeletbeli dobogó felső fokára, ő nyerte meg a 2018-as Balassi-kupát, s ő vehette át a vándorserleget. A legeredményesebb kárpátaljai versenyzőként pedig különdíjban részesült Bakos Ferenc, a kese kategória 3. helyezettje.

Reméljük, szülőföldünkön a jövőben is sor kerül még a Balassi-kupa lebonyolítására.

Lajos Mihály