Folytatódnak a közgyűlések a KMKSZ alapszervezeteiben

2018. február 28., 12:37 , 893. szám
Badaló

Folytatódnak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti közgyűlései, amelyeken összegzik az elmúlt ciklusban elvégzett munkát, és megfogalmazzák az újabb, aktuális célokat.

Munkácsi Középszintű Szervezet

A KMKSZ Beregrákosi Alapszervezete február 21-én – az anyanyelv nemzetközi napján – tartotta közgyűlését. Az ünnepnaphoz méltóan a rendezvény a Beregrákosi Általános Iskola tanulóinak műsorával kezdődött.

A közgyűlést megtisztelték jelenlétükkel dr. Cseh Áron és dr. Kórós Attila, Magyarország ungvári konzuljai. Az előadás után dr. Cseh Áron tartott tájékoztatást a közelgő magyarországi választásokról, a Köldökzsinór programról, a hadiárvák és -özvegyek támogatásáról, majd válaszoltak a kérdésekre.

A KMKSZ Beregrákosi Alapszervezete 634 tagot tart számon. A 2017-es év nagyon gazdag volt eseményekben. Elsősorban megemlékeztek nemzeti ünnepeinkről. Tóth Margit elnök asszony kiemelt 3 rendezvényt, amelyeket a KMKSZ anyagi támogatásával szerveztek, ezek a farsang, a gyermeknap és a Mikulás-nap. Részt vettek a Magyarok Kenyere programban, képviseltették magukat minden központi rendezvényen. 1200 aláírást gyűjtöttek össze az anyanyelv használatát korlátozó törvény ellen.

Az elnök asszony beszámolt a Munkácsi Járási Tanácsban végzett képviselői munkáról is. Sikerült újra beindítani a gyermekétkeztetést a Munkácsi járás iskoláiban, felújították a Beregrákosi Művészeti Iskola épületét, utakat javítottak, belső tatarozás folyik a helyi kultúrházban, 30 ágyat sikerült kilobbizni a Beregrákosi 1. Számú Óvodának, és a Turbota program által 21 beregrákosi rászoruló kapott anyagi támogatást.

A közgyűlésen jelen volt Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, a Munkácsi Középszintű Szervezet elnöke, aki a „KMKSZ” JA és a Szövetség tevékenységéről tájékoztatta a jelenlévőket.

Ungvári Középszintű Szervezet

Sislócon Medve Andrea alapszervezeti elnök tájékoztatta a jelenlévőket a taglétszám alakulásáról: 8-an elköltöztek, 7-en elhaláloztak, de örömteli, hogy a szervezet új tagokkal bővült. Majd ismertette a 2017-es év történéseit. Két nagyobb horderejű eseményt szerveztek tavaly: a családi napot augusztus végén és otthont adtak Mészáros János Elek egyik kárpátaljai előadásának. Az elnök asszony az idei tervekről is szólt, első ízben rendeznek szüreti bált a településen. Jelen volt Gara Katalin, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezető konzulja és Berkecz Mária konzul.

Nagygejőcön Györke Róbert alapszervezeti elnök beszámolt az elmúlt év alatt végzett munkáról. Többek között elmondta, hogy a nemzeti ünnepek alkalmából az iskolában megemlékezéseket szerveztek, nagy számban részt vettek a központi rendezvényeken, aktívan kivették részüket az aláírásgyűjtésből, küldtek búzát a Magyarok Kenyerébe. A Keleti Partnerség program keretén belül felújították az iskola tetőszerkezetét. A sikeres pályázatoknak köszönhetően sport-, szemléltető- és technikai eszközökkel gyarapodott a tanintézmény. Kirándulást szerveztek a vereckei emlékműhöz. A Rozmaring hagyományőrző csoport népviseleti ruháihoz új cipőket tudtak vásárolni a magyar kormány támogatásával. A magyar állam és a KMKSZ által kidolgozott gazdaságfejlesztési program segítségével több nagygejőci lakos sikeresen pályázott. Vendégként jelen volt Kovácsikné Scheuer Antónia, Magyarország ungvári konzulja.

Kisgejőcön Zseliczky István, az alapszervezet elnöke röviden beszámolt az elmúlt évben végzett munkáról. A településen megemlékezéseket, ünnepségeket tartanak a főbb nemzeti ünnepek alkalmából, és részt vesznek a központi rendezvényeken is. Kirándulást szerveztek a Szolyvai Emlékparkba a gyerekek számára. Minden évben rendhagyó történelemóra keretében a temetőkertben emlékeznek meg a sztálinizmus áldozatairól. A közgyűlésen részt vett Kovácsikné  Scheuer Antónia ungvári magyar konzul.

Ungváron a nemzetiségek házának kistermében tartotta éves közgyűlését az alapszervezet. Jelen volt Mühl Beáta, Magyarország ungvári külgazdasági attaséja. A jelenlévők előtt Kulin Judit alapszervezeti elnök tartott beszámolót. Felsorolta azokat a rendezvényeket, amelyben a helyi tagság részt vett, kitért azon eseményekre, amelyeknek bekapcsolódtak a szervezésébe és ahol házigazdák voltak. Első helyen említette a sztálinizmus áldozatai emlékművének karbantartását, amire kisösszegű pályázatokból kaptak támogatást. Továbbá elhangzott, hogy főleg a gyerekeket támogatják: két bábszínházi előadást nézhettek meg, volt buborékshow, és Szalóki Ágnes is koncertezett az iskolában. Támogatták a farsangi és a szüreti bál szervezését. Tavaly májusban az iskolások tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Beregi Tájházban és az Uzsoki hágóra is szerveztek kirándulást. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a 6. számú óvoda bázisóvoda lett, és zajlik az ügyintézés, hogy hamarosan magyar csoport nyílhasson a Lasztocska Óvodában. S bár körzetesítik a gyerekek beiskolázását, a nemzetiségi iskoláknak nincs vonzáskörzetük, így bárki adhatja magyar iskolába vagy óvodába a gyerekét.

Szalókán a helyi alapszervezeti közgyűlés elején Mühl Beáta külgazdasági attasé tájékoztatta a megjelenteket a közelgő magyarországi választásokkal, a konzulátus munkarendjével és a kárpátaljai magyarok számára is elérhetővé tett új támogatási programokkal kapcsolatban. Felhívta a figyelmet a FUEN Minority SafePack aláírásgyűjtési kezdeményezésére, amelyet a http://jogaink.hu, és a http://www.minority-safepack.eu honlapokon lehet elektronikusan aláírni.

Katona Bianka, a Szalókai Általános Iskola tanulója elszavalta Sajó Sándor Magyarnak lenni című versét, majd Kovács Edit, az alapszervezet elnöke beszámolójában elmondta, hogy az elmúlt évben 11 taggal gyarapodott az alapszervezet. Tavaly immár 21. alkalommal szervezték meg legfontosabb rendezvényüket, a Szalókai Hazahívogató Falunapot közösen a községi tanáccsal. 18. alkalommal adta ki az alapszervezet a Szalókai Füzetek falunapi számát. Kirándulást szerveztek Aknaszlatinára és a Szinevéri-tóhoz, rendszeresen részt vesznek a Szövetség ünnepségein és kulturális rendezvényein. Megemlékezéseket tartottak március 15-én, anyák napján, a sztálini terror áldozatainak emléknapján. Részt vettek a Magyarok Kenyere programban.

A közgyűlés végén Bacskai Béla, a KMKSZ Választmányának tagja kiosztotta az elkészült 185 földtulajdont igazoló kataszteri okmányt, amelyeket anyaországi támogatással sikerült elkészíttetni.

Koncházán a római katolikus parókia adott otthont az alapszervezet közgyűlésének. Palkó Enikő elnök asszony beszámolt a múlt év történéseiről. Mivel a településen nincs klub vagy közösségi ház, így nem áll módjukban nagyobb rendezvényt szervezni, viszont mindig nagy létszámban képviselik az alapszervezetet a KMKSZ központi és járási rendezvényein.

Bátfán Varga Tünde alapszervezeti elnök számolt be az elmúlt évi tevékenységről. Második alkalommal rendeztek gyermeknapot virágvasárnap. Az aláírásgyűjtés sikeréhez 150 aláírással járultak hozzá. Anyaországi pályázat révén felújították a református parókia épületét. Több bátfai család hozzájárult a Magyarok Kenyere akcióhoz.

A koncházai és bátfai összejövetelen jelen volt Berkecz Mária ungvári konzul, aki aktuális kérdésekről, az új anyaországi támogatási programokról és a konzulátus munkarendjének változásáról tájékoztatta a közgyűlések résztvevőit.

A KMKSZ Eszenyi Alapszervezete a helyi iskolában tartotta meg közgyűlését. Jelen volt Ferkó Béla, a Tiszaújfalui Alapszervezet elnöke, a Csap–Szalóka kistérség vezetője, valamint az ungvári főkonzulátus képviseletében dr. Kórós Attila konzul. Közösen elénekelték a Himnuszt. Majd fellépett az Eszenyi Betyárok férfikórus, akik katonadalokat adtak elő, Ádám Tünde pedig verset szavalt. Molnár Lívia elnök asszony elmondta, hogy 2017 folyamán 35 taggal bővült az alapszervezet, a taglétszáma 682.  A KMKSZ kezdeményezésére tavaly elindított aláírásgyűjtéshez 720 aláírással járultak hozzá. A gyűlés végén 257 gazda vehette át a földprivatizációs kataszteri kivonatot, 159 személy okmánya még készül. Az Egán Ede gazdasági programban 14 pályázó nyert a faluban. Eszenyben is megalakult a KMKSZ ISZ alapszervezete. Júniusban gyereknapot szerveztek a helyi református egyházzal és a KMKSZ ISZ-szel közösen. Először szerveztek nagy sikerrel főzőversenyt. Részt vettek a Tiszta Kárpátalja – Tedd szebbé környezeted! programban. Hozzájárultak a Magyarok Kenyere adománygyűjtő akcióhoz, 17 gazda 1 tonna búzát gyűjtött össze. A temetőben megemlékezést tartottak a sztálini terror áldozatainak emlékére, hogy megőrizzék és továbbadják a fiatalabb nemzedéknek a 92 ártatlan ember történetét és emlékét.

Valamennyi helyszínen jelen volt Balogh Lívia, az Ungvári Középszintű Szervezet elnöke, aki a középszintű szervezet és az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának munkájáról számolt be. Kitért az Ukrajnában tapasztalható gazdasági és politikai helyzetre, illetve Magyarország sok támogatási programját is számba vette. Emlékeztetett arra, hogy a magyarországi választásokon való részvétel minden magyar állampolgárnak kötelessége.

Nagyszőlősi  Középszintű Szervezet

Tiszakeresztúrban a művelődési ház (egykori református otthon) falai közt tartották meg a 275 tagot számláló KMKSZ-alapszervezet közgyűlését. Dobsa István alapszervezeti elnök, helybeli polgármester, egyúttal a KMKSZ ISZ elnöke beszámolójában kitért az immár hagyományosakká vált rendezvényekre, elsősorban a jelentős eseménnyé vált tiszakeresztúri vadászfesztiválra, melyet tavaly másodízben szerveztek meg a községben. Emellett szólt az óvodát és általános iskolát magába foglaló oktatási-nevelési központban, az intézménnyel együtt megrendezett március 15-i ünnepségről, valamint a málenykij robot áldozatairól való megemlékezésről, amit a református templom kertjében álló, a két világháború és a sztálinizmus áldozatai tiszteletére emelt emlékműnél tartottak meg. A KMKSZ-alapszervezet édességcsomagokkal lepte meg az összes helyi elemi iskolást, mintegy 50 tanulót.

Karácsfalván a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban rendezték meg a KMKSZ-alapszervezet közgyűlését. Gorondi Albert alapszervezeti elnök beszámolójában szólt a tavaly harmadszor lebonyolított Karács­falvai Kistérségi Labdarúgókupáról, továbbá arról, hogy az alapszervezet volt a házigazdája a Magyarok Kenyere program keretében Kárpátalja egész magyarlakta területéről érkező búza összeöntési rendezvényének, melyet a KMKSZ megyei szervezete bonyolított le a Sztojka Sándor-líceum területén. Karácsfalváról 1350 kg búza gyűlt össze, Gorondi Albert pedig okleveleket adott át a legtöbb búzát adományozó gazdáknak. Majd az elnök kitért az alapszervezet honismereti kirándulására, melynek során felkeresték a Vereckei-hágót, a munkácsi várat, az Árpád-vonalat és az 1944-es őszi deportálások kárpátaljai áldozatainak a szolyvai emlékparkját. Decemberben pedig az alapszervezet és a helyi görögkatolikus egyházközség közös szervezésében a görögkatolikus templomban lépett fel a Beregszászi Dalárda.

Dobsa István, Tiszakresztúr és Karácsfalva polgármestere, a KMKSZ ISZ elnöke az ukrajnai gazdasági-politikai válságról beszélt, felhívva a figyelmet arra, hogy a kárpátaljai magyarságnak egységesen kell fellépnie, össze kell fognia bármilyen negatív dologgal szemben. Gorondi Albert pedig szintén szólt az együttes fellépés fontosságáról.

Királyházán a református parókia adott otthont a KMKSZ-alapszervezet közgyűlésének. A gyűlésen a résztvevők elsősorban a magyarországi választásokkal, valamint az alapszervezeti tagokat is felháborító oktatási törvénnyel kapcsolatos kérdéseket vitatták meg. Lévy Kárin alapszervezeti elnök beszámolt a református egyházközséggel együtt megszervezett anyák napi ünnepségről, mely a református templomban kezdődött, és a református parókián folyatódott, az ünnepi műsort előadó gyermekeket Radvánszky Anikó magyartanárnő, a vasárnapi iskola vezetője készítette fel. Októberben a római katolikus plébánián szüreti bált bonyolított le az alapszervezet, decemberben pedig ugyanitt betlehemes játékot szerveztek.

Mindhárom helyszínen jelen volt Kulcsár Ferenc beregszászi magyar konzul, aki a magyarországi támogatásokról, a Köldökzsinór programról, a hadiárvák támogatásáról, valamint a közelgő magyarországi parlamenti választásokról, a magyar állampolgársággal is rendelkező személyeknek a választói névjegyzékbe való regisztrá­lásának módjáról tájékoztatta az egybegyűlteket.

Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezet

Bustyaháza KMKSZ-alapszervezetének közgyűlését a plébánia épületének nagytermében február 25-én tartotta a szép számban összegyűlt közösség. A Himnusz eléneklése után Fedorisin Mária elnök asszony számolt be a szervezet elmúlt évi tevékenységéről, valamint szólt a 2018-as év terveiről.

Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke hozzászólásában megköszönve az anyaország sokirányú támogatását, arra biztatta a jelenlevőket, hogy éljenek a pályázati lehetőségekkel. Kérte a tagságot, hogy minél több közösségépítő, -erősítő rendezvényt szervezzenek.

A közgyűlést megtisztelte jelenlétével Beke Mihály beregszászi magyar konzul, aki szólt az anyaországi választásokról, az őshonos kisebbségek jogaival kapcsolatos aláírásgyűjtésről, a folyamatban lévő Köldökzsinór programról, illetve válaszolt a kárpótlással kapcsolatos, valamint más kérdésekre.

Beregszászi Középszintű Szervezet

Haláboron a helyi klubhelyiségben tartotta meg közgyűlését a KMKSZ helyi alapszervezete, ahol Kádár Szilvia elnök számolt be a tagságnak a múlt évi munkáról és rendezvényekről.

A 220 főt számláló halábori tagság a mögöttünk maradt évben is igazán aktívan kivette a részét a települést érintő eseményekből, amelyek közül említést érdemel a március 15-én a helyi iskolában megtartott 1848–1849-es forradalomról és szabadságharcról történt megemlékezés. 2017-ben tartottak táncházat, rendeztek Mikulás-napi, illetve anyák napi ünnepséget is Haláboron, amelynek keretében sokan voltak kíváncsiak Mészáros János Elek és Nagy Anikó fellépésére.

Badalóban a helyi községházán került megrendezésre a KMKSZ helyi alapszervezetének közgyűlése, ahol a Himnusz eléneklését követően az elnöki tisztséget egy éve ellátó dr. Jakab Lajos számolt be az elmúlt évben elvégzett munkáról.

Elsőként megemlékeztek a 2017-es év során elhunyt hat tagtársukról, majd a KMKSZ helyi első embere egy-egy magyar zászlót adott át Szalai Imre polgármesternek és Veres Csilla iskolaigazgatónak.

A beszámolóból kiderült, hogy a 368 főt számláló badalói alapszervezet aktívan részt vállalt a magyar nyelv és oktatás védelmében szervezett aláírásgyűjtő akcióban, melynek keretében 720 aláírást sikerült összegyűjteni, öt helyi gazda felajánlásának köszönhetően részt vállaltak a Magyarok Kenyere címet viselő programban, illetve részt vettek a Szolyvai Emlékparkban rendezett megemlékezésen is.

A legfőbb rendezvények közül említést érdemel a helyi református egyházzal hagyományosan közösen tartott Petőfi Sándor-emlékünnepség január elsején, az 1848–1849-es forradalomra és szabadságharcra történő emlékezés március 15-én, az immáron harmadik alkalommal megtartott Badalói Egészségnap, amely keretében 2017-ben véradói napot is tartottak a Tisza-parti településen. Novemberben a Mártírok emlékparkjában tartottak megemlékezést az 1944-ben elhurcoltak emlékére.

Tiszacsomán Mészáros Erzsébet alapszervezeti alelnök tartotta meg a beszámolót. A 280 főt számláló tagság a tavalyi évben is aktívan részt vállalt a Tiszacsomán zajló különféle eseményekben, amelyek közül kiemelkedett a helyi emlékparkban megtartott hagyományos honfoglalási emlékünnepség, illetve az Árpád-kupa labdarúgótorna és a szeptemberben megtartott jubileumi, 20. Tiszacsomai Gyermeknap.

2017-ben is aktívak voltak a tiszacsomai betlehemes csoport tagjai, akik amellett, hogy részt vettek a Debrecenben megtartott betlehemes találkozón, az első helyen végeztek a Beregszász központjában megtartott hasonló jellegű találkozón. Ezenkívül a tiszacsomai KMKSZ-tagok rendeztek március 15-i ünnepséget, illetve méltatták a magyar kultúra napját is.

A közgyűléseken jelen volt Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének és a Beregszászi Járási Tanácsnak az elnöke, valamint Békésyné dr. Lukács Angéla beregszászi konzul, akik az aktuális ukrajnai, kárpátaljai, magyarországi helyzetről tartottak beszámolót, valamint válaszoltak a kérdésekre. A konzul asszony a külhonban született gyermekek után járó Köldökzsinór program támogatási részleteinek ismertetése mellett elmondta azt is, hogy az elkövetkezendő időszakban a beregszászi konzulátus meghosszabbított munkarendben fogadja majd az érdeklődőket.

Benében zsúfolásig megtelt a faluház nagyterme. Molnár László, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke beszámolt a tavalyi eseményekről és munkáról. Megrendezték augusztusban a Szent István-napi ünnepséget, szeptemberben a BGA támogatásának köszönhetően kirándulást szerveztek a Tatár-hágóra. Részt vettek a KMKSZ központi és járási rendezvényein. Az alapszervezet elnöke a tervekről szólva elmondta, hogy idén – lévén, hogy a családok éve van – anyák napi megemlékezést terveznek, és ugyancsak készülnek a hagyományos Szent István-napi ünnepségükre.

Beszámolt a községi tanács munkájáról Vincze István, Bene polgármestere is. Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének és a Beregszászi Járási Tanácsnak az elnöke pedig az ukrajnai politikai helyzetről és a járási tanácsban folyó munkáról tájékoztatta a közgyűlés résztvevőit.

Sárosorosziban a helyi iskola tornatermében tartotta közgyűlését a KMKSZ helyi alapszervezete. Hiába András, az alapszervezet elnöke beszámolt elmúlt évi munkájukról: március 15-i ünnepséget, mesemondó versenyt, november 18-án pedig Márton-napi vigadalmat szerveztek, később megemlékeztek a sztálinizmus áldozatairól is. Jól sikerült az alapszervezet által szervezett kirándulás a Kárpátokba. A szervezet nagy munkát végzett a termőföld-kataszterizálási folyamat során, és rendben folyik a többi anyaországi támogatásnak a lakossághoz történő eljuttatása. A faluból 18-an nyertek az Egán Ede-program gazdasági pályázatain.

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének és a Beregszászi Járási Tanácsnak az elnöke a kárpátaljai magyarságot hátrányosan érintő folyamatokról beszélt, az elvándorlásról, a magyarságot ért atrocitásokról és a kisebbségellenes oktatási törvényről, a nyelvtörvénytervezetről, valamint az állampolgársági törvénytervezetről. Beszámolt az asztélyi határátkelőhely bővítése körül kialakult helyzetről és az anyaországi támogatási formákról.

A Benében és Sárosorosziban megtartott közgyűléseken jelen volt Hajgató Tamás beregszászi magyar konzul is, aki aktuális kérdésekről, az új anyaországi támogatási programokról és a konzulátus munkarendjének változásáról tájékoztatta a közgyűlések résztvevőit.

bzs/rv/lm/jl