Munkácson betörtek a VS Bankba

2018. március 5., 09:32 , 894. szám

A rendőrség által megerősített előzetes információk szerint az elkövetők az értékmegőrző szekrényeket (úgynevezett széfeket, letéti dobozokat) ürítették ki a VS Banknak (a korábbi Volksbanknak) a munkácsi Beljajev űrhajós és Wallenberg utcák sarkán található fiókjában – jelentette a Zakarpattya Online.

A városi rendőrséget március 3-án délelőtt értesítették a betörésről. A hatóságok nem közölték, hogy melyik pénzintézet érintett, csupán annyit hoztak nyilvánosságra, hogy egy Beljajev utcai nyilvános részvénytársaságról van szó. A portálnak azonban több forrás is megerősítette a rendőrségnél és magában a pénzintézetben is, hogy a VS Bankba törtek be, amely 2017 őszéig közvetetten az orosz Szberbank tulajdona volt, amikor is megvásárolta Szerhij Tihipko.

A mukachevo.net úgy tudja, a betörés éjszaka történhetett, amit a fiók munkatársai fedeztek fel szombaton reggel, majd jelentettek a rendőrségnek.

A portál szerint az elkövetők a háromszintes épület tetőzetén keresztül hatoltak be a banknak abba a második emeleti helyiségébe, amelyben a letéteket őrizték. Egyes hírek szerint a betörők ennek a tárolónak az egyik szektorát ürítették ki, ami mintegy 30-35 értékmegőrző dobozt jelent.

A Zakarpattya Online megjegyzi, hogy a szolgáltatás típusszerződése értelmében a bank nem visel felelősséget a széfek tartalmáért.

(zakarpattya.net.ua/mukachevo.net/Kárpátalja)