Több mint egy év óta először érkezett Kárpátaljára állami forrásból oltóanyag kanyaró ellen

2018. március 6., 17:08 , 894. szám

Megérkezett Kárpátaljára több mint egy év után az első, ukrán állami forrásból vásárolt kanyaró elleni oltóanyagot tartalmazó szállítmány, de a kapott mennyiség csak a szükségletek kevesebb mint 15 százalékát fedezi.

A megye az egészségügyi minisztériumtól a napokban 11 ezer adag kanyaró elleni oltóanyagot kapott. A magyar humanitárius segélyként január végén Kárpátaljának juttatott 8 ezer kanyaró elleni vakcinaszállítmány maradványával együtt jelenleg közel 12 ezer adag oltóanyag áll rendelkezésre, de ez csak a szükségletek 15 százalékának a fedezéséhez elegendő – adta hírül kedden a mukachevo.net munkácsi hírportál.

A Kárpátalja megyei egészségügyi főosztály közlése szerint a most leszállított oltóanyagot az egészségügyi minisztérium még a 2016-ban kiutalt pénzből vásárolta, az idei évre beütemezett készletből a megye eddig egyetlen vakcinát sem kapott. A jelenleg rendelkezésre álló mennyiség kevesebb mint két hónapra elegendő, mivel az orvosok heti átlagban 1500 személyt oltanak be a betegség ellen – emlékeztetett a hivatal, megjegyezve, hogy Kárpátaljának évente 76,5 ezer adag kanyaró elleni oltóanyagra lenne szüksége.

Olga Sztefanisina, ukrán egészségügyi miniszterhelyettes az unn.com.ua ukrán hírportálnak kedden nyilatkozva elmondta, hogy Ukrajnában stabilizálódik a kanyaróhelyzet. Hozzátette: 2018 kilencedik hetében a korábbihoz képest 12 százalékkal kevesebben betegedtek meg kanyaróban, ami az átoltottsági szint növekedésének köszönhető.

Kárpátalján a múlt héten a kanyarós esetek számának hét százalékos növekedését regisztrálták.

Az egészségügyi tárca a múlt héten megkezdte a Belgiumtól vásárolt 220 ezer adag kanyaró elleni oltóanyag elosztását az ország régiói között.

(MTI)