Három vendégsiker a 24. fordulóban
Labdarúgás
A hirtelen téliesre fordult március ellenére az ukrán Premjer Liga mind a hat, a hét végére kitűzött mérkőzését le tudták játszani. Hazai környezetben csak a listavezető Sahtar, illetve az üldöző Dinamo Kijev tudta otthon tartani a három bajnoki pontot.
Az újabb aranyérmére törő donyecki klub Harkivban fagyos körülmények között lépett pályára az FK Mariupol ellen, és braziljainak – Ismaili, Marlos, Fred – köszönhetően nagyon magabiztosan hozta a kötelező győzelmet. A Bajnokok Ligájából való kiesést követően a Sahtar most már teljes egészében a hazai pontvadászatra, illetve az Ukrán Kupára összpontosíthat. Ez utóbbi sorozatban egyébként egy hét múlva éppen a mariupoliakkal játszik elődöntőt Paolo Fonseca csapata.
Nem botlott a nemzetközi porondtól ugyancsak búcsúzó Dinamo Kijev sem, amely ezúttal a Lazio ellen megsérült Kádár Tamás nélkül nyert biztosan a bronzéremért küzdő Vorszkla Poltava ellen.
Az alsóházi csatározásokban a kiesés elől menekülő Zirka és Sztal is idegenben tudott nyerni.
Eredmények: Sahtar Donyeck–FK Mariupol 3-0, Dinamo Kijev–Vorszkla Poltava 4-0, Veresz Rovno–Zorja Luhanszk 0-1, FK Olekszandrija–Kárpáti Lviv 1-1, Csornomorec Odessza–Sztal Kamenszkoje 0-1, Olimpik Donyeck– Zirka Kropivnickij 0-1.
Nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt 57 ponttal vezet a Sahtar az 51 pontos Dinamo és az egyformán 37 ponttal álló Zorja és Vorszkla előtt.
(tamási)