Óvatos bátorsággal haladjunk tovább előre

2018. március 27., 18:42 , 897. szám

A rossz időjárási viszonyok miatt a tervezettnél egy héttel később, március 23-án tartották meg a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének közgyűlését az egykori koronavárosban, Técsőn. Az eseményen szó esett a jelenlegi nehéz gazdaságpolitikai helyzetről, a kárpátaljai magyar kisebbség elleni támadásokról, valamint a KMKSZ munkájáról.

Kocserha János, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd ismertette a napirendi pontokat. Ezt követően Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke összegezte a szervezet éves munkáját. Beszélt az erős kivándorlásról, amely a Felső-Tisza-vidéket is sújtja. Ennek kapcsán nagyon nehezen tudják megoldani az utánpótlás kérdését. Szót ejtett az ukrajnai választásokról is, szerinte fontos, hogy a továbbiakban is egységet képviseljen a magyarság Rahótól Ungvárig. Felhívta a figyelmet arra, hogy az április 8-i magyarországi választás végkimenetele fontos a kárpátaljai magyarságnak is, ezért buzdított mindenkit, hogy éljenek jogaikkal és szavazzanak. A Petőfi-program fontosságáról szólva elmondta, hogy át kellene értékelni a programot, s talán nem 9 hónapra, hanem 2 évre is ki lehetne írni. A vasárnapi iskolák kapcsán az elnök azt javasolta, hogy nagyobb gondot kellene fordítani az azokban folyó munka ellenőrzésére. Beszámolója végén kitért a rendezvényekre, melyeken rendszeresen részt vesz a felső-Tisza-vidéki magyarság megyei és regionális szinten is. 

Az ellenőrző bizottság részéről Ótus László tartotta meg a beszámolóját, amelyet a gyűlés elfogadott. Ezt követően Brenzovics László, a KMKSZ elnöke szólt a küldöttekhez. A migráció kapcsán kiemelte, hogy Ukrajna fennállása óta először 2017-ben csökkent Kárpátalja lakossága. Ennek ellenére a KMKSZ tagsága növekszik, ami azt mutatja, hogy Kárpátalja magyarsága bízik a szervezetben. Az elnök tájékoztatta a jelenlévőket a KMKSZ rendkívül sokrétű munkájáról. Elmondta, hogy a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közel 30 000 pályázatot, míg az Egán Ede Jótékonysági Alapítvány közel 20 000 pályázatot fogadott be az éven. A KMKSZ erős képviselettel tud jelen lenni a megyei, a járási és a városi tanácsokban. Azonban mindezek ellenére nagy nyomás éri a kárpátaljai magyar kisebbséget. Az elnök szerint valamilyen furcsa ok miatt Ukrajnában magyarellenes kampány van a médiában, s az ukrán–magyar viszonyt sem lehet jónak mondani. Ezen körülmények között sem várhatják el azonban a kárpátaljai magyarságtól, hogy feladja kultúráját és oktatási rendszerét. Amiről a nemzet saját maga mond le, azt visszaszerezni már nem lehet – fogalmazott Brenzovics. Biztos pontnak nevezte a magyar kormány folytonos segítségét és a magyar külügy erős kiállását a kárpátaljai magyarokért. A KMKSZ elnöke szerint hiába írt alá Ukrajna különböző nemzetközi egyezményeket, melyek biztosítják a kisebbségek jogait, azokat ugyanis nem tartja be. Szerinte az ország politikusai megpróbálják a valós problémákról elterelni a figyelmet, és egy generált magyarellenességet és békétlenséget próbálnak szítani a lakosság körében. Amíg a lakosság a magyar kisebbséggel foglalkozik, addig a parlament folytatja a furcsábbnál furcsább reformokat az országban, amelyeknek következtében fel kívánják számolni azokat a rendszereket – oktatás, nyugdíj, egészségügy –, amelyek az országban eddig működtek. „Nehéz, veszélyes időket élünk, azonban örüljünk közösen annak, hogy mi együtt fenn tudtuk és fenn tudjuk tartani a KMKSZ-t. Bátran, de óvatos bátorsággal haladjunk továbbra is előre” – fogalmazott Brenzovics László.

Gulácsy Géza, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, a KMKSZ alelnöke szerint veszélyes időket él meg a kárpátaljai magyarság ismét. Kétféleképpen lehet a veszély ideje alatt cselekedni: elbújni vagy tovább munkálkodni. Mi igyekszünk nem megbújni, hanem tovább dolgozni – fogalmazott Gulácsy. Köszönetet mondott a magyar kormánynak, amely segítsége nélkül nem tudnánk folytatni a munkát. Felhívta a figyelmet arra, hogy jelen pillanatban Magyarországon is erős csata zajlik, ezért bátorított mindenkit, hogy a megfelelő oldalon sorakozzanak fel.

Hajgató Tamás beregszászi magyar konzul mindenkit arra buzdított, hogy éljenek szavazati jogukkal, és menjenek el szavazni. Köszönetet mondott a KMKSZ-nek, hogy aktívan kiáll a magyar ügy mellett, és igyekszik mindenkit aktivizálni.

Váradi Enikő, a KMKSZ ISZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke arra kérte a jelenlévőket, hogy segítsék az ifjúsági szervezet működését a régióban. Biztassák a fiatalokat, támogassák a munkájukat. Elmondta, hogy a fiatalok igenis figyelnek az előttük járó generációkra, és érdekli őket is a magyar közösség. Szerinte ma olyan példamutató képviselői vannak a kárpátaljai magyar közösségnek, akik munkájáról és elköteleződéséről a fiatalok is példát tudnak venni. Megköszönte a KMKSZ vezetőségének azt a munkát, amelyet a kárpátaljai magyarságért végez, összefogásra és egységre buzdította a közösséget.

EV