Jezsuita konyha maradványaira bukkantak Ungváron

2018. március 28., 12:42 , 897. szám

A közelmúltban Ungváron először mutatták be az érdeklődőknek a görögkatolikus székesegyház melletti püspöki rezidencia alagsorát. Idén januárban kiköltözött innen az egyetemi könyvtár, és elkezdődtek a felújítási munkálatok. Amikor megbontották a régi vakolatot, egy befalazott részre bukkantak a munkások. Mögötte az 1600-as években épült egykori jezsuita konyha maradványaira találtak.

A különleges leleteket Milan Sasik püspök mutatta be a szép számban érkezett látogatóknak és újságíróknak. Elmondta, hogy XVII. századbeli kályha és kemence, valamint kéménymaradványok kerültek elő. Ezenkívül korabeli téglapadlót, lócarészeket is találtak a későbbi időből származó betonpadló alatt. Előkerült egy több mint 350 éves kőlap, melyen ANDRIAS BACSINSKY EPPU CI RAVIT ANO MDCCXCI CANY felirat olvasható. Itt készítették az ételt az épület eredeti tulajdonosai, a jezsuita rend tagjai. 1640-ben építették, és a rend feloszlatásáig, 1773-ig, közel 133 évig működött benne konyha. Azután 2 évig üresen állt, majd amikor 1775-ben Mária Terézia a munkácsi görögkatolikus püspökségnek ajándékozta, átalakították és a keleti egyházi előírásokhoz igazították a templomot is. Akkor készült a máig fennmaradt csodás ikonosztáz és a püspöki trón. A XX. század 60-as éveiben az alagsorban műhely működött. De mivel a munkagépek zajától rongálódott az épület, kivitték az esztergapadokat, és az épületrész könyvraktárként funkcionált egészen mostanáig.

Az egyetemi könyvtár egyik termében több évszázados kéziratok és nyomtatott könyvek találhatók. 1646 óta tárolják itt a jezsuiták könyveit. A legrégebbi nyomtatott kiadvány 1466-ból való, a kéziratok pedig 1500-ban készültek. Mivel a könyvek és kéziratok szerves anyagokat tartalmaznak, így lassú állagromlásuk elkerülhetetlen. Ihor Zombor, a könyvtár munkatársa elmondta, viszonylag könnyű helyzetben vannak, mert a helyiségeket egykoron könyvek tárolására alakították ki.

– A részleget a XX. század 70-es éveiben hozták létre a munkácsi püspökség, a papi szemináriumok és könyvtárak állományából. A könyvek 80%-a latin nyelvű, de akad magyarul vagy az európai nyelvek többségén íródott, cirill betűs, sőt még etióp nyelvű is. Az utóbbi időben sikerült gyarapítani a könyvállományt, más részlegek pincéit átvizsgálva 250 egyedi régi könyv került elő, tudtuk meg Julija Mateleskótól, a könyvtár régiségi részlegének vezetőjétől. A Kárpátalján található régi kiadványok 90%-át náluk őrzik, ezenkívül még a honismereti múzeumban találhatók könyvek és a levéltárban az ősi okmányok. Őrzésük során nagyon fontos a hőmérséklet és a páratartalom. A teremben ideális körülmények vannak, 50 %-os páratartalom és 16-18 fokos hőmérséklet, nagyon csekély az ingadozás, ami fontos a könyvek számára. A korszerű tárolókba modern rendszereket telepítenek, amelyek állandó hőmérsékletet és páratartalmat biztosítanak, hogy minimálisra csökkentsék a dokumentumok károsodásának kockázatát.

Többen úgy vélik, hogy máshová kell költöztetni innen a régi könyveket, de a munkatársak meggyőződése, hogy ami 300 évnél régebben működik villany, sőt néha fűtés nélkül, azt nem kell bolygatni. Ungváron nincs megfelelőbb helyiség, és senki sem vállalja a felelősséget, hogy átszállítsák, mert nem biztos, hogy az nem válna az állomány kárára. Szerencsére ezzel Milan Sasik püspök is egyetért, így remélhetőleg a jövőben is itt tárolják majd az értékes könyveket és iratokat, és a részleg engedéllyel látogatható marad a kutatók számára.

Az épületnek ebben a részében folytatódnak a felújítási munkálatok. A közeljövőben egy múzeum megnyitását tervezi a Munkácsi Görögkatolikus Püspökség.

Rehó Viktória