Magunk választhatjuk meg orvosunkat

2018. április 11., 13:30 , 899. szám

Április 2-ától önállóan választhatunk orvost magunknak. Ezzel kezdetét vette az egészségügyi reform első fázisa, az alapellátás átalakítása.

Az orvosválasztás a gyakorlatban azt jelenti, hogy önállóan választhatjuk meg a saját terapeutánkat, gyermekorvosunkat vagy családorvosunkat azok közül, akiknek az intézményei már csatlakoztak az egészségügy elektronikus rendszeréhez. Nem gond, ha az intézmény még nem csatlakozott a rendszerhez, nyugodtan várhatunk, amíg ez megtörténik, hiszen az akciónak nincs határideje.

Az orvosválasztás egyik sajátossága, hogy nem függ a lakhelybejelentésünktől, sem attól, hogy eddig melyik körzeti orvoshoz jártunk. Elvben akár egy másik településen praktizáló doktort is választhatunk mostantól.

A kiválasztott orvossal úgynevezett deklarációt, nyilatkozatot kell aláírnunk, amivel tulajdonképpen hozzájárulunk ahhoz, hogy ő kezeljen bennünket. Az orvos viszont a maga részéről ezzel a deklarációval igazolja, hogy az államnak neki, illetve egészségügyi intézményének kell fizetnie az adott páciensnek nyújtandó ingyenes szolgáltatásokért. Ha nem vagyunk megelégedve az orvosunkkal, utóbb bármikor választhatunk másikat.

Az Egészségügyi Minisztérium illetékesei szerint Ukrajnában nincs orvoshiány, a hírekből azonban tudhatjuk, hogy Kárpátalja magyarlakta vidékeiről sok szakember hiányzik. Egyelőre még a folyamat legelején járunk, így nem láttak napvilágot arra vonatkozó adatok, hogy mi a helyzet az egyes településeken. Miután azonban egy családorvos legfeljebb 1800, egy terapeuta legfeljebb 2000 pácienst vállalhat, míg a gyermekorvos maximum 900-at, előbb-utóbb ki kell ütközniük az esetleges problémáknak. E tekintetben várhatóan faluhelyen lesz valamivel kedvezőbb a helyzet, miután a szabályozás megengedi, hogy a falu egyetlen orvosa szükség esetén valamivel több beteget is vállaljon a megengedettnél. Az Egészségügyi Minisztérium azt ígéri, hogy senki nem marad ellátás nélkül, ami a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a 2020-ig tartó átmeneti időszak végéig elvben „a hagyományos módon”, tehát az eddigi rendszer alapján is ellátáshoz juthat bárki. Hogy valóban így lesz-e, majd meglátjuk.

A lakosság egy jelentős hányada egyelőre nem siet orvost választani. Sokan bizonyára arra az időre halasztják ezt a teendőt, amikor majd amúgy is a doktorhoz kell fordulniuk valamilyen panasszal.

Sokak számára az is rejtély egyelőre, hogy milyen szolgáltatásokra számíthatnak választott orvosuktól, illetve mennyibe fog ez kerülni nekik. Az új rendszer lényege, hogy az állam meghatározta az alapellátásban ingyenesen nyújtandó szolgáltatások körét, amelyekért a páciensnek nem kell fizetnie terapeutájának vagy családi orvosának, miután ezeket a költségvetésből finanszírozzák, s ezért elvben annak sincs jelentősége, hogy valamely járási rendelőintézet orvosáról, vagy egy magánrendelő szakemberéről van szó, ha azzal előzetesen aláírták a nyilatkozatot.

A páciensnek azokért a szolgáltatásokért kell majd fizetnie, amelyek nem szerepelnek az ingyenes szolgáltatások listáján. Miután polgáraink jelen helyzet szerint is szinte mindenért fizetni kénytelenek, ha orvoshoz fordulnak (hálapénz, a gyógyszerek többsége, kötszerek, vizsgálatok stb.), vélhetően nem kell drasztikus változásra számítaniuk. Ám az orvosi-egészségügyi hálapénzekről, a már jelenleg sem ingyenes egészségügyi szolgáltatások költségvonzatáról nem készül naprakész egzakt felmérés, így valójában senki nem tudja, hogy a gyakorlatban mekkora költségbeli eltérésre lehet számítani.

A terapeuták, gyermekorvosok és családorvosok ingyenes, azaz az állam által finanszírozott feladatai közé tartozik egyebek mellett pácienseik egészségi állapotának nyomon követése, kivizsgálásuk és a diagnózis felállítása, a legelterjedtebb betegségek, traumák, mérgezések stb. kezelése. Ugyancsak feladataik közé tartozik a krónikus betegek nyilvántartása. Szükség esetén szintén a családorvos teendője beutalót írni a másod-, illetve harmadellátásban tevékenykedő szakorvosokhoz – endokrinológus, sebész stb.

Sokan kérdezik, hogy mi a helyzet azokkal az esetekkel, amikor a páciens beutaló nélkül közvetlenül a szakorvoshoz fordul. Az Egészségügyi Minisztérium honlapján olvasható kurta tájékoztatás értelmében a pszichiáter és a nőgyógyász felkeresése ingyenes, minden egyéb esetben a páciensnek magának kell állnia a kivizsgálás költségeit, ha nem rendelkezik családorvosa beutalójával. A tájékoztató ugyanakkor hozzáteszi, hogy a beutaló alapján végrehajtott szakorvosi ellátás finanszírozása azután várható, hogy megkezdődött az alapellátásban a nyilatkozatok alapján tevékenykedő orvosok állami finanszírozása. Nem egyértelmű tehát, hogy mire számíthatunk a köztes időszakban.

Az akció alig néhány napja indult, s akadnak problémák a rendszerben.

Uljana Szuprun megbízott egészségügyi miniszter a Facebook közösségi oldalon összegezve a kampány első hetét, arról számolt be, hogy eddig több mint 150 ezren találtak maguknak orvost. Néhány régióban ugyanakkor, így például Lembergben (Lviv) és Dnyipróban nem volt zökkenőmentes az indulás, máshol az egészségügyi intézmények értelmezték sajátosan a szaktárca rendelkezéseit.

„Ami az elszigetelt jogsértéseket illeti, bizonyos egészségügyi intézményekben egyes polgároktól megtagadják a szabad orvosválasztást. A leggyakoribb indok: a páciens más körzeti orvoshoz van rendelve, ezért máshol kell aláírnia a nyilatkozatot. Emlékeztetünk, megengedhetetlen nyomást gyakorolni a páciensekre, hogy kizárólag a saját körzeti orvosukkal írjanak alá nyilatkozatot. Minden ukrán szabadon választhatja meg családorvosát, terapeutáját vagy gyermekorvosát, bárhol legyen is regisztrálva” – hangsúlyozták az Egészségügyi Minisztériumban.

„Csak két okból utasítható el a nyilatkozat aláírása: az intézmény még nem csatlakozott az egészségügy elektronikus rendszeréhez; az egészségügyi intézmény valamennyi orvosa az optimális számú beteggel rendelkezik már” – mutatott rá Szuprun.

A közösségi oldalak népe extrém esetekről is beszámol. Egyikük például azt írja, hogy kezelőorvosa nem volt hajlandó rátenni bélyegzőjét egy okmányra, míg ő alá nem írta vele a nyilatkozatot. Egy másik kommentelő azt állította, tőle hálapénzt kértek annak fejében, hogy aláírhassa a nyilatkozatot.

(pravda.com.ua/moz.gov.ua/zzz)