Helyesírásból kitűnő

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny

2018. április 18., 10:06 , 900. szám

A hagyományoknak megfelelően az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszéke idén is megszervezte a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny kárpátaljai fordulóit. A megyei megmérettetésre szombaton került sor az egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének Bercsényi Miklós Könyvtárában.

Elsőként dr. Lizanec Péter professzor, tiszteletbeli dékán tartott ünnepi beszédet. Elmondta, örül, hogy sokan vannak, és nagy élmény számára találkozni olyan pedagógusokkal, akik egykor tanítványai voltak. Gratulált a gyerekeknek, hiszen a járásokban már nyertek, majd felajánlotta, hogy a 1–3. helyezetteket megajándékozza az Ukrán nyelv kezdőknek című könyvvel.

Dr. Zékány Krisztina, a filológiai tanszék vezetője üdvözölte a résztvevőket, kitartást kívánt a gyerekeknek.

– Minden évben menetrendszerűen megérkezik a lassan nagykorúvá váló verseny, amely többösszetevős folyamat. Kell hozzá szándék, akarat, kell a szervezők munkája. Viszont mindez hiába lenne, ha a gyereknek nem lenne tehetsége. De hiába a tehetség, ha nincs hozzá az a tanár, aki észreveszi és felkarolja, évről évre elhozza tanítványát, és lehetőséget ad ahhoz, hogy szokja a gyerek a versenyhelyzetet, csillogtassa meg tudását – hangsúlyozta a tanszékvezető. – Azt kívánom, legyen még sok olyan nap, amikor bizonyíthatnak, és ezt ne vizsgának, hanem lehetőségnek fogják fel – mondta végezetül Zékány Krisztina, majd tájékoztatta a jelenlévőket a versenyt követő programról. A szervezők kihasználták a szép időt, és rövid városnézés után ellátogattak az ungvári várba, ahol megtekintették a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Helytörténeti Múzeum Kárpátalja történelmét a VIII. századtól az I. világháború lezárásáig bemutató állandó kiállítását.

A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének (KMDFKSZ) nevében Ádám Kinga elnökségi tag szólt a versenyzőkhöz. Sok sikert kívánt a tanulóknak és elmondta, örülnek, hogy szervezetük is részt vállalhatott az esemény megszervezésében, támogatásában. A rendezvény végén a szervezet 4 különdíjat adott át minden kategória negyedik helyezettje számára.

Végül Nagy Natália docens osztotta meg gondolatait.

– A kisebbségben élők számára nagyon fontos, hogy megőrizzék anyanyelvüket és megfelelő szinten használják is azt. Ezt hivatott szolgálni ez a helyesírási verseny is, melynek célja: a magyar nyelv ápolása, a nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudat és az anyanyelv szeretetének az erősítése, valamint a helyesírási kompetencia mérése, fejlesztése – emelte ki a tanárnő, majd felidézte a verseny történetét. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem szervezésében 1997-ben indult, majd 2000-től kapcsolódott be Kárpátalja. Kezdetben az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskola szervezte, 2002-től átvállalta ezt a feladatot az UNE Magyar Filológiai Tanszéke.

Kárpátalján vannak olyan tanárok, akik problémáikat félretéve foglalkoznak a gyerekekkel helyesírástani szempontból is, bár erre nincs külön óra. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Arany Oklevéllel jutalmazza azokat a magyartanárokat, akiknek 4 diákjuk vett részt a Kárpát-medencei döntőn. Kárpátalján 8 ilyen pedagógussal büszkélkedhetünk. Gyémánt Oklevéllel tüntetik ki azokat, akiknek 12 diákjuk bejutott a Kárpát-medencei döntőbe. Megyénkben ilyen Tegze Edit (Tiszabökényi Általános Iskola). Simonyi Zsigmond-serleggel jutalmazzák azokat az iskolákat, ahonnan a legtöbb gyermek jut el a Kárpát-medencei döntőre. Kárpátalján 10 ilyen tanintézmény van.

Ezúttal is az általános és a középiskolák 5–8. osztályos tanulói versenyeztek korcsoportjuk szerint a következő eredménnyel:

5. osztály: 1. helyezett: Markó Kamilla (Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium); 2. Orosz Izabella (Derceni Középiskola); 3. Banka Kamilla (Nevetlenfalui Oktatási-Nevelési Komplexum)

6. osztály: 1. helyezett: Lánczi Ildikó (Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium); 2. Snicer Dávid (Jánosi Középiskola); 3. Sáfi Barbara (Tiszabökényi Általános Iskola)

7. osztály: 1. helyezett: Lenyó Barbara (Oroszi Általános Iskola); 2. Nagy Marianna (Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola); 3. Molnár Réka (Szőlősgyulai Általános Iskola)

8. osztály: 1. helyezett: Borcsik Zsanett (Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola); 2. Kopasz Sára (Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium); 3. Kovács András (Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola)

Az 1–2. helyezettek Budapestre utaznak a Kárpát-medencei döntőre, ahol együtt versenyeznek a határon túli és a magyarországi diákok.

Korcsoportonként különdíjban részesült: Soós Viktória (Szalókai Általános Iskola), Bíró Andrea Eugénia (Derceni Középiskola), Orbán Rebeka (Szernyei Általános Iskola), Baráth Réka (Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium).

Gratulálunk a gyerekeknek és kiváló magyartanáraiknak. Köszönet illeti őket a magas színvonalú munkájukért, amellyel hozzájárulnak a nyelvi kultúra ápolásához, az anyanyelv szeretetének erősítéséhez.

Rehó Viktória