„Nagy lépés kis cipőben”

Óvodai sportpályákat avattak Munkácson és Nagydobronyban

2018. május 2., 17:07 , 903. szám

Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje, olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes, 49-szeres magyar válogatott labdarúgó 2011-ben hozta létre az Ovi-Sport Közhasznú Alapítványt, amellyel azt akarta elérni, hogy a sportra, mozgásra nevelést és a csapatsportok alapjainak oktatását már az óvodákban elkezdhessék. Ehhez szakemberek bevonásával terveztek egy óvodásokhoz méretezett szabadtéri, műfüves, mini sportpályát, és kidolgoztak egy speciális módszertant is az ovisok számára.

Eddig 263 pályát adtak át magyarországi óvodákban, amelyeket ott főleg társasági adófelajánlásokból valósítottak meg, és amelyekhez az önkormányzatok biztosították az önrészt. A magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjának támogatásával most Munkácson és Nagydobronyban is felépíthettek egy-egy ovifocipályát, a későbbiekben hasonló épül Tiszapéterfalván és Visken is, s ezzel teljesül a 2015. januárjában elhunyt Buzánszky Jenő bácsi egyik utolsó kívánsága, hogy terjesszék ki az általa kezdeményezett programot a határon túlra is – tudtuk meg dr. Molnár Andreától, az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány elnökétől.

A Munkácsi 17. Számú Óvodát – amely az egyetlen magyar óvoda a Latorca-parti városban – Csepák Marianna óvodavezető mutatta be, ahol 12 csoportban 305 gyermeket nevelnek. Az ünnepélyes megnyitót megtisztelte jelenlétével ifj. Buzánszky Jenő, a legendás labdarúgó fia, dr. Molnár Andrea, az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány elnöke, dr. Grezsa István kormánybiztos, Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, Brenzovics László és Gulácsy Géza, a KMKSZ elnöke és alelnöke, Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület elnöke, Magyar Zoltán sportszakember és Vojtkó István, a Zakarpattya és a Hoverla korábbi labdarúgója, aki hosszú időn keresztül játékvezetőként is tevékenykedett.

A nagy- és középső csoportos óvodások színes műsorát követően a magyar kormányzati támogatással felújított óvoda udvarán Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa hangsúlyozta: nem véletlen, hogy a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében éppen Kárpátalján, a jelenleg legrosszabb helyzetben lévő nemzetrész négy gyermekintézményében létesül, kísérleti jelleggel, a Magyarországon is viszonylag ritka „ovifocipálya”. „Szeretnénk megmutatni, hogy a magyar állam támogatásával felújított, sporttevékenységet is lehetővé tévő felújított óvodák sokkal magasabb színvonalúak a Kárpátalján és egyáltalán az Ukrajnában megszokottaknál. Ezzel a jellegű támogatással Magyarország azt is szeretné jelezni a többségi ukrán nemzet felé, hogy az ország minőségi, európai színvonalú építői tevékenységet folytat Kárpátalján. Ezáltal is szeretnénk példát mutatni az európai integrációt maga elé célul tűző Ukrajnának az európai elkötelezettségű szemléletváltáshoz” – hangsúlyozta a kormánybiztos.

Orosz Ildikó megköszönte a lehetőséget az alapítványnak és a program Kárpátaljára történő kiterjesztését 50 millió forinttal támogató kormánybiztosságnak, mert mint fogalmazott: „A program nem csak egy gyermeksportpálya, egy komplex módszertani eszköz, amit meg kell tanulni. Azért kerül belőle minden kárpátaljai régióba, hogy vidékünk óvodapedagógusai ezt elsajátítsák” – mondta.

Köszöntötte a gyerekeket Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője is, aki bízik abban, hogy a most átadott pálya sok nagy sportoló karrierjét indítja majd el, akikre büszke lehet majd az óvoda és egész Kárpátalja.

Molnár Andrea kijelentette, hogy az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány számára május 2. egy kiemelkedő történelmi nap, hisz Magyarország határain kívül elsőként Munkácson, másodikként pedig Nagydobronyban adhattak át ovisportpályát. Emlékeztetett arra, hogy néhai Buzánszky Jenő számára mennyire fontos volt a határon túli magyarokkal történő kapcsolattartás, aki halála előtt meghagyta fiának és az alapítvány vezetőinek, hogy juttassák el a programot a határon túli gyerekekhez is. Az alapítvány kuratóriumának elnöke megerősítette, hogy ez a pályaépítésen túl egy oktatási program is, amelyet szeretnének beépíteni a beregszászi főiskola óvodapedagógus-képzésének programjába.

Munkácson Snep Román római katolikus plébános megáldotta az új sportpályát, majd a gyerekek kisebb bemutatót tartottak a pályában rejlő lehetőségeket demonstrálva.

Nagydobronyban Ráti Mária óvodavezető köszöntötte a vendégeket, akikhez időközben csatlakozott Viktor Mikulin, a Kárpátaljai Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, Tóth Miklós megyei képviselő, Popka János, Nagydobrony polgármestere, valamint Kolozsi András nagydobronyi református lelkész.

Az átadási ünnepséget követően a nagydobronyi óvodások is bemutatták óvónőik vezetésével, hogy miként lehet testedzésre használni az új sportpályát.

Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület vezetője, a magyar Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke tudósítónknak elmondta: „A rendszeres testmozgásra nevelést már óvodás korban érdemes elkezdeni, mert a sportolás az átlagember életét is meghosszabbítja, ezáltal megelőzhetőek a későbbi életkorokban kialakuló szív- és érrendszeri betegségek. Én 15 évig voltam igazolt atléta, nagyon tisztelem a sportot, az Aranycsapat Emlékévet is azért kezdeményeztem, mert ez a csapat volt az, amelyik más sportolók mellett a magyarság hírnevét megalapozta a világban. Éppen ezért az élsport támogatása az ország megítélése, nemzetközi presztízse szempontjából igen lényeges, ugyanakkor emellett fontosnak tartom, hogy ez le legyen bontva az átlagember és a gyerekek szintjére is” – fejtette ki Lomnici Zoltán.

Az alapítvány alapítói jogait gyakorló, édesapja kezdeményezését folytató ifj. Buzánszky Jenő a Kárpátaljának elmondta: „Az alapítványunk célja nem az, hogy élsportolókat neveljünk. Ahogy Orosz Ildikó is elmondta, a gyerekek egyre többet számítógépeznek, egyre inkább a kibervilágban élnek, szükség van arra, hogy a mozgás szeretetére neveljük őket, mindezt lehetőleg úgy, hogy ne terheljük vele a szülőket. Mi azt láttuk, hogy a szülőknek nincs energiájuk arra, hogy délután edzésre vigyék a gyerekeket. Célunk, hogy az óvodában töltött időt igyekezzünk úgy kihasználni, hogy a mindennapos testmozgás fokozatosan beépüljön minden magyar kisgyerek életébe. Mi ennek megfelelően a pálya mellett telepítjük a hozzá tartozó eszközkészletet is, amellyel különböző mozgásformákat lehet gyakorolni, illetve kidolgozásra került az óvodapedagógusoknak egy képzési program is, amelyet – remélem – a közeljövőben akkreditált képzéssé tudunk tenni. Arról nem is beszélve, hogy olyan oktatóink vannak, mint az alapítvány alelnöke, Tóth Tímea 155-szörös magyar válogatott, világbajnoki ezüst- és bronzérmes kézilabdázó.”

Badó Zsolt