Harmadával kevesebb szalonnát vehetünk idén egy átlagfizetésből, mint tavaly

2018. május 5., 10:23

Átlagfizetéséből 2018-ban egy ukrán polgár egyharmadával kevesebb szalonnát vásárolhat, mint tavaly – írta Facebook-bejegyzésében Olekszij Dorosenko, a Kereskedelmi Láncok Ukrajnai Beszállítói Szövetségének igazgatója, akit az UNN idéz.

A szövetség adatai szerint egy év alatt 30%-kal csökkent a szalonnában kifejezett vásárlóerő. Míg tavaly márciusban egy ukrán polgár átlagfizetéséből még 168 kg-nyi terméket tudott megvásárolni, 2018 márciusában már csak 117 kg-ot. A vásárlóerő annak ellenére csökkent, hogy a vizsgált időszakban Ukrajnában 24%-kal – 6752 hrivnyáról 8382 hrivnyára – nőtt az átlagbér.

Régiók szerinti bontásban a legtöbb szalonnát Voliny és Rivne megyék lakói vásárolhatják –egyaránt 145 kg-ra futja a regionális átlagbérből –, valamint a Zaporizzsja megyeiek (137 kg). A legkevesebb szalonnát Csernyihiv megye lakói engedhetik meg maguknak (92 kg), valamint az Odessza, Harkiv és Herszon megyékben élők (egyaránt 94 kg-ot).

Egy év alatt Mikolajiv és Kijev megyékben csökkent leginkább a szalonnában kifejezett vásárlóerő, az előbbiben 75, az utóbbiban 69 kg-mal – jelezte Dorosenko.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős egyenlőtlenségek tapasztalhatók az átlagbér összege és a szalonna ára tekintetében az egyes régiók között. Véleménye szerint árának növekedését tekintve a szalonna az első számú „szociális termékké” lépett elő tavaly. Az elmúlt esztendőben 67%-kal nőtt a szalonna ára, s csupán az importnak köszönhetően figyelhető meg a csökkenése idén.

(unn.com.ua/Kárpátalja)