Figyelmeztet az MKP: Egyre több a magyarság asszimilációját felgyorsító körülmény a Csallóközben

2018. június 6., 09:24 , 907. szám

Sokasodnak a magyarság asszimilációját felgyorsító körülmények a még tömbmagyar területnek számító Csallóközben – mutatott rá a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) az MTI-nek küldött sajtóközleményében.

A Pozsony tőszomszédságában lévő régióban az utóbbi években igencsak felgyorsult az urbanizáció, és a betelepülésnek a helyi magyar közösségre gyakorolt következményeit már nem lehet nem észrevenni, egyebek mellett ilyenek azok a mostanában megjelent igények is, hogy szlovák osztályokat nyissanak a magyar többségi lakosságú települések oktatási intézményeiben – mutatott rá Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke.

A felvidéki magyar párt politikusa ezzel arra célzott, hogy az elmúlt hetekben a Csallóközbe betelepült szlovák szülők azzal a kezdeményezéssel álltak elő, hogy a régió településein (elsőként konkrétan Nagyszarván) szlovák osztályokat kellene nyitni a magyar nyelvű iskolákban, mivel a közvetlen környéken nincs szlovák nyelvű oktatási intézmény. Ezt nem tartják jó megoldásnak az érintett intézményeket fenntartó települések, mivel ez tovább terhelné költségvetéseiket. Ezen felül az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar oktatási intézmények vegyessé tétele hosszabb távon a magyar nyelvű oktatás elsorvadásának veszélyét is magában hordozza.

Őry Péter rávilágított: a főváros vonzáskörzetében már két évtizede folyik az új lakóparkok kiépítése és ezek megtöltése az ország más részeiből érkezett lakossággal, ez először a szenci járás magyar településein zajlott, majd elkezdődött a dunaszerdahelyi járásban is, ahol számos településen néhány év alatt 80-ról 20-30 százalékra esett vissza a magyarok aránya.

„Belgiumban törvény tiltja, hogy úgy bővítsenek egy községet, hogy közben megbontsák nemzetiségi összetételét, Svájcban az önkormányzat szavaz arról, hogy kinek ad lakhatási lehetőséget egy településen, ilyen lehetőség Szlovákiában nincs” – mutatott rá Őry Péter. Leszögezte: a folyamat ellensúlyozására erőteljes közösségi reflexióra van szükség, különben menthetetlenné válik a helyzet. Hozzáfűzte: fel kell vetni egy, a felvidéki, csallóközi őshonos kisebbséget védő törvény megalkotását is.

(MTI/Kárpátalja)