A tehetség és a tudás jövőt teremt

VII. alkalommal tartottak GENIUS Tehetségnapot Beregszászban

2018. június 6., 14:11 , 907. szám

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) közös szervezésében június 2-án immáron hetedik alkalommal tartották meg a tehetséges fiatalok gáláját a Rákóczi-főiskolán. Az eseményen a tantárgyi és művészeti vetélkedők, pályázatok győzteseit különböző elismerésekben, jutalmakban részesítették.

Az alapítvány az elmúlt egy évben közel kétezer gyermek tehetségének kibontakozását, fejlesztését segítette. Programjaik között tehetségsegítő hétvégék, táborok, vetélkedők, konferenciák is megtalálhatók. A GENIUS lehetőséget biztosít a kárpátaljai fiatalok számára a különböző pályázatok és ösztöndíjak eléréséhez is.

Az idei gálán a KMPSZ és a GENIUS tantárgyi és művészeti vetélkedőin jól teljesítő fiatalok díjazása mellett kihirdették az Ady Endre-ösztöndíjpályázat nyerteseit is. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával 2017 őszén meghirdetett ösztöndíjprogram keretében összesen 23 tehetséges fiatal részesült fejenként 100 000 forintnyi támogatásban. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke úgy fogalmazott: ez a díj a kárpátaljai „prima primissima” díjjal ér fel a fiatalok körében.

A tehetségnap keretében hirdették ki az Alkoss kedvedre! rajzpályázat eredményeit is, melyet a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával hirdettek meg. Ebben az évben a zsűri nem hirdetett helyezéseket, így különdíjjal és oklevelekkel jutalmazták a beérkezett kiemelkedő pályaműveket. Ugyancsak most kerültek átadásra a Zrínyi Ilona Szakkollégium nyertes pályázatai. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatása által a programot a felsőoktatásban tanuló fiatal kutatók számára hirdették meg. A szakkollégiumba 20 fő nyert sikeres felvételt. A gála alatt még javában folyt a Szilencium elektronikus tehetséggondozó verseny utolsó fordulója, melynek győztesei a rendezvény végén szintén okleveleket kaptak.

Az esemény megnyitóján Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Szerinte a nemzet tehetségeinek elhanyagolása a nemzet gazdaságának az elhanyagolását jelenti. Az igazgató elmondta, hogy a magyar kormány támogatása által igyekeznek minden lehetőséget megteremteni a kárpátaljai fiatalok számára tehetségük kibontakoztatása érdekében. Beszámolt az alapítvány 2017–2018-as tanévben zajlott programjairól, amelyeknek köszönhetően közel 2000 fiatalt sikerült megmozgatni a megyében.

Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a tehetség minden emberben ott van, a kérdés az, van-e, aki felismerje, van-e, aki segítse, hogy a tehetség felszínre kerüljön.  Szerinte a tehetséget is az alkalom szüli, az pedig, hogy a GENIUS-nak alkalma és lehetősége volt egy éven át egy több helyszínen működő tehetséggondozó sorozatot és számtalan programot működtetni, annak köszönhető, hogy az anyaország támogatott minket. Beszéde végén Vörösmarty szavait idézte: „Ez jó mulatság, férfimunka volt.” „Azt kívánom, hogy jövőre ugyanitt találkozzunk azokkal, akik ma itt vannak, és azokkal is, akik már kikerültek az iskolai rendszerből. Hiszen csak akkor marad meg nemzetünk, ha ez a folyamat évszázadokon keresztül is fenntartható, és generációk átadják majd egymásnak a tudásukat, tapasztalataikat” – mondta Orosz Ildikó. 

Az oktatásnak egy igen különös területe a tehetségek felfedezése és az azokkal való foglalkozás. Nem mindegy, hogy a gyerekek tanulmányaik során milyen tudást szívhatnak magukba. Nagyon fontos az a tevékenység, amit a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány végez. A kiemelkedő képességű tanulók kreativitásának, adottságainak fejlesztése vagy hiányosságaik pótlása igen szép dolog – fogalmazott Kulcsár Ferenc beregszászi magyar konzul.

De Negri Ibolya, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy nekünk, magyaroknak sajátos identitásunk van, amely a kultúra mellett magába ötvözi a tudományok magas szintű ismeretét is. Identitástudatunkhoz hozzátartozik a tehetség, az innováció és az új eszmék befogadása. Tehetség, kemény munka és újítások nélkül egy ilyen kis nemzet, mint a mienk, nem tudott volna fennmaradni a világtörténelem viharaiban, és nem tudott volna a világ tudományos nagyhatalmainak egyikévé válni. Azok a diákok, akik ma díjat vesznek át, ezt a hagyományt, ezt a különleges magyar kultúrát viszik tovább. A tehetség sohasem magának való, a tehetségnek küldetése van, amit be kell teljesítenie. A tehetség és a tudás tiszteletet parancsoló és jövőt teremtő. Egy nemzetet a minőség és a tudás visz előre – fogalmazott De Negri Ibolya.

Szilágyi Zsuzsanna, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács titkára hangsúlyozta: mindig nagy örömmel jön Kárpátaljára, a GENIUS Tehetségnapra, hiszen nagy inspirációt ad számára, amikor ennyi tehetséges gyermeket láthat. Elmondta, hogy az európai tehetséggondozó hálózat segítségével nagyon sok programban vehetnek részt a tehetséges határon túli gyerekek is. S ahogyan ezelőtt, most sem érkezett üres kézzel, hiszen értékes könyveket hozott a kárpátaljai fiatalok számára.

Horváth Gábor, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Kirendeltségének igazgatója elmondta, hogy egy nappal a kárpátaljai tehetségnap előtt a Nemzeti Színházban határon átnyúló tehetségnapot szerveztek, amelyen a kárpátaljai Beregszászi Rezeda Néptáncegyüttes és a Sodró együttes nagy profizmussal kimagasló teljesítményt nyújtott. Az igazgató idén is felajánlotta, hogy a jövő évi gálára is várják a kárpátaljai előadóművészeket. Elmondta, hogy a GENIUS-alapítvány tevékenysége fontos nemcsak Kárpátalja, de az egész magyar nemzet számára.

A köszöntéseket követően a kis „geniusok” táncban, prózában, zenében és énekben mutatták meg tehetségüket a nagyérdemű előtt. A program keretében fellépett a Beregszászi Rezeda Néptáncegyüttes, az ungvári Csüllő Néptáncegyüttes és a Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport Péterfalváról. Egresi Alex és Karmacsi Bence zenében, míg Gyurkó Abigél és Popovics Emese énekben, Séra Dániel pedig prózában mutatta meg tehetségét. Az előadóművészek között fellépett a BorzsaVári Népi Együttes, közreműködött a Sodró együttes zenei kíséretben, valamint a Biki István és Lázár Meláni alkotta páros néptáncprodukciót mutatott be.

A tehetségnap a már jól megszokott módon közös tortázással zárult. A program támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt.

Váradi Enikő