Már augusztus elején elindulhat a Munkács–Budapest járat
Az Ukrzaliznicja megkezdte az európai szabványú sínpálya 40 kilométeres ukrajnai szakaszának felújítását, az első Munkács–Budapest járatot augusztusra tervezik – közölte a Facebook közösségi oldalon Jevhen Kravcov, az állami vasúttársaság vezetője, akit a Zakarpattya Online idéz.
Kravcov elmondta azt is, mivel az Ukrzaliznicja nem működtet az európai szabványú sínpályára való szerelvényeket, ezért magyar vonatokat fognak igénybe venni.
Az európai szabványú sínpálya felújítását a tervek szerint július végére fejezik be. Emellett a vasúttársaság új, 120 m hosszú peront épít a magyar gördülő állomány fogadására a munkácsi vasútállomástól mintegy 500 méterre.
Az M Stúdió regionális televízió információi szerint a vonat kezdetben két vasúti kocsival közlekedne, az augusztus 1-jén induló első járatra már minden jegyet eladtak.
(zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)