Állati küldetés

Vakációs bibliahét Badalóban

2018. július 25., 09:07 , 914. szám

A mögöttünk maradt héten vakációs gyermekhetet rendeztek Badalóban, melynek keretében a helyi református parókián öt napon keresztül közel 100 gyermek tapasztalhatta meg játékos formában az atyai kegyelem rájuk áradó áldásait.

Hétfőtől péntekig mindennap fél kilenckor gyülekeztek a gyerekek a parókián, amikor is a Hajdú Péter által megtartott közös áhítattal indult a nap. Ezt követően három korcsoportba osztották a gyerekeket, akikhez a hét minden napján csatlakoztak a helyi Margaréta Óvoda ovisai is.

Minden napnak megvolt a központi üzenete, de összességében a szervezők a Bibliában szereplő állatok példázatain keresztül igyekeztek eljuttatni a kicsikhez Isten üzenetét, ami azt hordozza magában, hogy az emberekhez hasonlóan az állatoknak is küldetésük van ezen a világon. A bibliai ismeretek elsajátítása mellett természetesen nem maradhatott ki a mindennapos programból a szórakozás sem: játékos vetélkedőkre, arcfestésre, rajzok készítésére, ügyességi versenyekre került sor.

A gyermekhét lezárásaként pénteken este a helyi kultúrházban gyülekeztek a hét főszereplői, akiket ide már a szülők, nagyszülők, rokonok és barátok is elkísértek.

A családi est elején Sápi Zsolt helyi lelkipásztor mondott köszönetet a gyermekhét főszervezőinek a sikeres lebonyolításért, majd Szanyi György borzsovai lelkipásztor tartott evangelizációt a zsúfolásig megtelt terem hallgatóságának, amelyben az engedelmesség, szolgálatkészség és elhivatottság fontosságáról beszélt. Ezt követték a gyermekek korcsoportok szerinti fellépései. Ezek során számot adtak a héten tanultakból, majd a műsoros est végén az egész hét történéseiből összeállított fényképes bemutató tette még színesebbé és kerekebbé a gyermekhét egészét.

(tamási)