Újabb tarifaemelést jelentettek be az Ukrtelekomnál

2018. július 25., 14:57 , 915. szám

Az egyik legnagyobb ukrán vezetékes telefonszolgáltató, az Ukrtelekom azt tervezi, hogy 2018 novemberétől emeli szolgáltatásai maximális tarifáit – jelentette az UNIAN hírügynökség Mihajlo Suranovra, a cég vállalati kommunikációs osztályának igazgatójára hivatkozva.

„Megkerestük a szabályozót (a kommunikáció és az informatizáció területének állami szabályozását végző nemzeti bizottság, NKRZI – UNIAN) – hiszen, mint tudják, a tarifák szabályozottak – kérve, hogy vizsgálják felül a maximális tarifákat. Őszről volna szó, körülbelül novemberről, azzal összefüggésben, hogy növekednek a kiadások, és ennek megfelelően adottak az emelés feltételei. Jelenleg a legdrágább csomag 73 hrivnyába kerül” – mondta el Suranov.

Az igazgató jelezte, hogy a cég a vezetékes telefonszolgáltatás maximális tarifájának 14%-os emelését kérte az NKRZI-től november 1-jétől a szolgáltatás önköltségének növekedése miatt.

A tarifaemelés 3–7 hrivnya körüli drágulást jelenthet a szolgáltatást igénybe vevők számára – tette hozzá az Ukrtelekom képviselője.

(unian.ua/Kárpátalja)