Kárpátalján 70 tanuló kapott tanszercsomagot

2018. szeptember 3., 16:21 , 920. szám

A budapesti székhelyű Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! akciójának eredményeként Magyarországon 1000, míg Kárpátalján, Erdélyben és a Vajdaságban összesen 330 tanuló részesül az iskolakezdéshez szükséges tanszerekből álló segélycsomagban. Kárpátalján a Megyei Jogú Városok Szövetsége támogatásának köszönhetően 70 rászoruló tanuló kapta meg a tanszercsomagot szeptember 3-án, a tanév első napján a szervezet beregszászi irodájában.

Nagycsaládosok, alacsony jövedelmű családokból származó, egy családfenntartó által nevelt, félárva vagy árva, valamint veszélyeztetett gyerekek részesültek az adományból. Egy-egy iskolatáskában füzetek, tollak, ceruzák, radír, festékek, vonalzókészlet, tolltartó, illetve tornazsák kaptak helyet. Egy csomag értéke 10 ezer forintnak felel meg. A csomagokat Gerevich János, az Ökumenikus Segélyszervezet beregszászi központjának vezetője és a szervezet helyi munkatársai adták át.

„Szeretnék sok sikert kívánni számotokra az új tanév kezdetekor, szeressétek az iskolába járást, a tanulmányi eredményeitek egyre jobbak és jobbak legyenek, és örömmel álljatok a tanuláshoz. Ehhez szeretne a segélyszervezet támogatást nyújtani nektek” – mondta el Gerevich János a jelen lévő tanulóknak, azután mindenki átvette a saját tanszercsomagját.

lexi