Kézműveskedés, trambulin és lovaglás...

V. Téglási Gyermeknap

2018. szeptember 5., 08:56 , 920. szám

Ötödik alkalommal szervezett gyermeknapot a KMKSZ Téglási Alapszervezete a Téglási Kultúrház előtti téren. A rendezvényen kulturális műsorral szórakoztatták a Téglási Magyar Hagyományőrző Társaság műkedvelő csoportjai a gyerekeket, szüleiket és nagyszüleiket, akiket aztán számos játék, érdekes kézműves-foglalkozás és lovaglási lehetőség is várt.

Pálfi Erika, a KMKSZ Téglási Alapszervezetének elnöke megnyitó beszédében elmondta: „Idén már ötödik alakalommal szervezzük meg ezt a programot, és igyekszünk ugyanolyan lelkesedéssel tenni ezt, mint az elején. Lelkesen, hiszen mindannyiunk legfontosabb kincse a gyermek, s addig, amíg ilyen sok, szép, magyar mosolygós gyerek fog itt állni előttünk, addig biztosan lesz Tégláson gyereknap.” Az alapszervezet elnöke köszönetet mondott a támogatóknak, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének és Pásztornicki Lászlónak, az Italia snack & Pizza tulajdonosának, akinek a jóvoltából ingyen jégkását kaphatnak a gyerekek.

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője elmondta, hogy az Ungvári járásban egy idő óta a gyermeknapok váltak a legnépszerűbb közösségépítő rendezvényeinkké. Talán azért, mert nagyon sok erős nő, anya tevékenykedik a falvaink KMKSZ-alapszervezeteiben. Az elnök asszony köszönetet mondott minden téglási szervezőnek és támogatónak, akik már ötödik alkalommal hajlandóak időt és energiát áldozni arra, hogy a gyermekek számára vidám, boldog napot teremtsenek, ezúttal az idei hosszú meleg nyár méltó zárásaként.

A megnyitó után a Téglási Kultúrház Ignácz Mária által felkészített műkedvelő csoportjai mutatkoztak be, a Margaréta énekcsoport dobronyi népdalokat énekelt, majd a téglási Eszterlánc Néptánccsoport somogyi és rábaközi táncokat táncolt, koreográfusuk Váradi Emese. Magyar népzenét játszott hegedűn Szécsi Levente és Maliska Anna, felkészítő tanáruk, Ignácz Krisztián gitáron kísérte őket. A Szikora Nikolett vezette téglási Rózsa Népdalegyüttes előadásában széki népdalokat hallhattunk. Sárközi táncot táncolt a téglási Orchidea Néptánccsoport. Végül Ignácz Krisztián kíséretével gyermeknapi dalt énekeltek a gyerekek.

A kulturális műsor után a gyerekek Gerber Évával fondanból cukorvirágot készíthettek, Károly Erikával szalagvirágot, Necze Erzsébet és Szikora Csilla a gyerekek arcát festette, Kriczky Beátával gipszfigurákat festettek, Váradi Emese pedig szebbnél szebb hajfonatokat készített a lányoknak.

Ingyen volt a jégkása és a trambulin, volt aszfaltrajzverseny, és a helyi Illár Zoltánnak köszönhetően lovagolni is lehetett.

Az estére kellőképpen elfáradt gyerekek örömmel fogadták Gerber Éva finom gyermeknapi tortáját, amelynek elfogyasztásával zárult a rendezvény.

Badó Zsolt