Vasárnapi üzenet: 2018. szeptember 16.

Ekkor így szólt Péter: „Íme, mi elhagytuk mindenünket, és követtünk téged.” Ő pedig ezt mondta nekik: „Bizony, mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet. (Lk 18,28–30)

Ez a rövid igeszakasz két dologra világít rá egyértelműen. Az egyik, hogy Krisztus követésének, a tanítványságnak ára van. A keresztünknek súlya van. Érezzük, megéreztük-e már a saját bőrünkön, önmagunkon ezt a terhet? Péter és a többiek megérezték. Nem rögvest azután, hogy elindultak Krisztus követésére; idővel azonban mégis megfogalmazódott bennük, hogy sok tekintetben lemondással, áldozattal jár, ha valaki életvitelszerűen akar Krisztus tanítványa lenni. Ára van annak, ha nemcsak alkalmi hallgatói vagyunk a Mesternek, de az életünket, a döntéseinket az Ő szavához igazítjuk. „Elhagytuk mindenünket” – mondja Péter. Ebbe a szókapcsolatba bele van sűrítve az emberi teljesítmény, az általunk nagy gonddal létrehozott – és sok esetben homokra alapozott – élet-építmény. Szakad a kapcsolati háló, megroppannak a biztosnak hitt pillérek: az önmagunkba, erkölcsi felsőbbrendűségünkbe, erőnkbe, egészségünkbe, anyagi biztonságunkba vetett hit. Minden díszlet és látszat összeomlik, mert jönnie kell valami másnak.

Ez a másik, amiről ez a rövid párbeszéd szól, egy szóba sűrítve: a jutalom. Elsősorban a mennyei jutalom, a Krisztusban felkínált örök élet. A megváltás és lelki szabadság titka. Ám ennek a mennyei jutalomnak már itt, a földi világban is érzékelhetőek a következményei. Az örökkévaló boldogságnak a véges idő felé kiterjesztett valósága ez. Már ebben a világban – mondja Jézus – a sokszorosát kapod annak, amit feláldoztál és magad mögött hagytál. Többet kapsz annál, mint amid volt. Jobbat kapsz annál, mint amit remélsz. Te magad is több leszel azáltal, hogy Krisztushoz és az ő követőinek nagy családjához tartozol. A Mester előbb kiemel a közegből, amelyben élsz, majd formálni kezd, és végül oda helyez, ahol lenned kell. Oda, ahol áldássá leszel.

Szimkovics Tibor
ráti és minaji lelkipásztor