Búcsú a fegyverektől 1918–2018

Sikeres volt az V. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor

2018. október 4., 18:05 , 924. szám

A Pro Arte–Munkács Társadalmi Egyesület ötödik alkalommal szervezte meg nemzetközi szobrásztáborát, ezúttal a szolyvai járási Királyfiszállás (Солочин) községben, a Kvitka Polonini Szanatórium területén. A szeptember 17–30. között zajló művésztábor munkájában ezúttal hat szobrászművész vett részt: a nagydobronyi ifj. Hidi Endre, a lembergi Nagyija Otrjazsa, Thierry Lauwers Belgiumból, Saeid Ahmedi Iránból, Ryszard Litwiniuk Lengyelországból és Dani Tamás Magyarországról. A művésztáborral a száz éve véget ért I. világháború borzalmaira és a béke megőrzésének fontosságára igyekeztek felhívni a figyelmet.

A tábor záróünnepségére szeptember 30-án, vasárnap került sor a Kvitka Polonini Szanatóriumban, ahol a kiállított művek megtekintése után Szi­lágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul, valamint Hrabár Edit, a Szolyvai Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet.

Matl Péter szobrászművész, aki fiával, Árpáddal szervezte meg az alkotótábort, köszönetet mondott a támogatóknak, Magyarország Kormányának, a Bethlen Gábor Alapnak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ), a Kvitka Polonini Szanatóriumnak, valamint Magyarország konzulátusainak, hisz anyagi segítségük nélkül nem jöhetett volna létre a kéthetes művésztábor.

Az alkotók egyenként mutatták be az általuk létrehozott szobrokat. A lengyel Ryszard Litwiniuk deszkákból alkotott Békemalma Kárpátalja hányatott XX. századi történetét hivatott szimbolizálni, ahogy a lakosság megkérdezése nélkül mindig újabb államhoz csatolták a vidéket, mégis jól példázza a világnak ez a szeglete, hogyan élhet sok nemzetiség egymás mellett békében és együttműködésben, még a nem könnyű mai időkben is.

Az iráni Saeid Ahmedi ugyancsak fából egy, a végtelen horizontot kémlelő piros ruhás lányt formált meg, lábánál egy fehér galambbal, a nyílt eget szimbolizáló kék talapzaton. Alkotása kapcsán elmondta, hogy a nyitott égbolt nemcsak az a hely, ahová repülővel eljuthatunk, hanem a lélek szabadságát is jelenti a számunkra.

Dani Tamásnak, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara harmadik évfolyamos, szobrász szakos hallgatójának munkája első ránézésre egy átlyukasztott homokkő tál, melynek látványakor felmerül a szemlélőben: ha egy tárgyat megfosztunk funkciójától, azzal meg is semmisítjük azt?

Nagyija Otrjazsa kőszobra egy lányt formáz szőlőfürtökkel, amivel a jövőt akarja ábrázolni – azt, hogy újra és újra lesz termés, lesz aratás.

A Belgiumból érkezett Thierry Lauwers saját bevallása szerint már beutazta az egész Földet, de Ukrajnába most jutott el első alkalommal, köszönhetően a Matl család meghívásának. Elmondta, hogy szobra három részből áll, az alja tele van gránátok és bombák ütötte krátereket szimbolizáló gödrökkel. A több rétegből álló középső részen sok-sok pont látható, amelyek a háború áldozatait jelentik, a felső részen lévő fehér kezek pedig a békére szavaznak, a belevésett arcot pedig megtalálhatjuk bármely nemzet ősi, kőbe vésett emlékei között.

A nagydobronyi ifj. Hidi Endre zseniálisan használta ki a neki jutott kőtömb különböző színű rétegeiben rejlő lehetőséget, megalkotva egy rügyet ábrázoló alkotását. A szoborral azt akarja üzenni a szemlélődőnek, hogy lehet bármilyen sötét, nehéz a helyzet, mindig lehet egy szebb, újabb világot teremteni, ha megvan hozzá az akarat.

A záróünnepség állófogadással ért véget, amelyen Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke pohárköszöntőjében kiemelte, hogy a szimpózium témája és eszmeisége a számunkra legfontosabb célt, a békét helyezte középpontba. „Béke nélkül semmit nem lehet boldogan megélni. Sajnos, Ukrajnába megérkezett a háború, vele együtt a gyűlölet. Bízzunk abban, hogy az elkészült műalkotások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megteremtődjön a béke” – hangsúlyozta a KMKSZ elnöke, aki elismerte, hogy az emberek többsége a modern művészetekhez nem igazán ért, de fontos, hogy ezek az alkotások eljuthatnak Kárpátalja falvaiba, ahol ott lesznek majd évtizedekig-évszázadokig, amely idő alatt a szobrokban megfogalmazódó gondolatok a település életének részévé válnak.

A szobrok elhelyezése kapcsán Matl Péter, a szervező munkácsi szobrászművész elmondta: „Mi a szobrásztáborainknak köszönhetően Kárpátalján megálmodtunk egy szoborutat, amely már több mint 250 kilométer hosszú, a Lemberg megyei Szkolénál kezdődik és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lévő Geszterédnél ér véget. A mostani alkotások közül egy-egy szobor a két határszéli településre, Asztélyba és Beregsurányba kerül, Ryszard Litwiniuk szobra a munkácsi járási Fornosra, Dani Tamás alkotása a Beregszászhoz tartozó Búcsúba, Thierry Lauwers munkája a beregszászi járási Remete községbe kerül, míg a művésztelepnek helyet adó szanatórium vezetői azt szeretnék, ha ifj. Hidi Endre alkotása maradna Királyfiszálláson.

dózsa