Kövér László: A kisebbségi sorssal jár annak elsajátítása, hogy miként lehet a közösség számára szükségből erényt kovácsolni

2018. november 5., 20:14 , 928. szám

A nemzeti kisebbségi sorssal jár, hogy a megmaradás érdekében meg kell tanulni annak tudományát, hogy miként lehet a közösség számára szükségből erényt kovácsolni, a hátrányból előnyt faragni, és a veszélyt eséllyé változtatni – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke múlt szerdán a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) fennállásának 25. évfordulóján tartott ünnepi rendezvényen Pélmonostoron.

„Meg kell tanulni, hogy miként őrizheti meg egy közösség hűségét az anyanyelvéhez, kultúrájához és anyanemzetéhez, miközben lojális, értékteremtő részévé válik annak az államnak, amelynek kötelékébe a szülőföldjével együtt helyezte a sorsa” – mondta a Magyar Országgyűlés elnöke.

Száz esztendővel ezelőtt a Kárpát-medencében hárommillió magyart arra ítélt a történelem, hogy alaposan elsajátítsa ezt a tudományt, a horvátországi magyarság képviseletében pedig a HMDK negyedszázada egyik éltanulója ennek a tudománynak – fogalmazott Kövér László.

„Nem vagytok egyedül, kedves horvátországi magyar barátaink!” – húzta alá.

Kiemelte: Magyarország fontosnak tartja, és minden lehetséges eszközzel segíti a magyarországi horvát nemzetiség törekvéseinek megvalósulását és kulturális autonómiájának kiteljesedését.

Jankovics Róbert, a HMDK elnöke ünnepi beszédében elmondta: „Mi, magyarok megértettük, hogy két dolgot nem bocsát meg a történelem – a gyengeséget és a gyávaságot. Olyan időket élünk ma is, amikor a gyengéknek és gyáváknak nem osztanak lapot. A gyengéknek és a gyáváknak nincs jövőjük.”

Szavai szerint a HMDK ma egy toronyóra. Mindig mindenkinek a pontos időt mutatja nemzeti öntudatból, kitartásból és a nemzethez való ragaszkodásból, amelyhez igazodni lehet – szögezte le.

A jubileumi rendezvényen Gordan Jandroković horvát házelnök is részt vett, a számos vendég között felszólaltak határokon túli magyar vezetők is.

(MTI/Kárpátalja)