Szükségünk van a Szabó Gabriellákra…

„Az energiát felülről kapom…”

A viski Szabó Gabriella kedves, egyúttal céltudatos és igen rokonszenves ifjú hölgy, aki egyszerre oktatja nyelvünket és irodalmunkat mind a magyar közegben élő viski magyar tanulóknak, mind a szláv nyelvtengerben már csaknem felolvadt huszti magyar származású diákoknak, sőt, az utóbbiak körében életre hívta és vezeti a Nárcisz Néptáncegyüttest is, hogy ezzel is őrizze kultúránkat. Emellett a Viski Református Egyházközségben – hitoktatóként – keresztyén szellemben neveli a gyermekeket. Két éve pedig a viski KMKSZ-alapszervezet elnökeként kapcsolódik be a nagyközség társadalmi életébe, s így sokrétű és nagyon fontos munkát végez az asszimiláció által leginkább fenyegetett sziget- és szórványmagyarság körében.

– Már kisgyermekként tanárnő szerettem volna lenni – pillant vissza beszélgetőtársam a múltba. – Volt egy szigorú, de nagyon következetes alsós tanító nénim, s már ő belém ültette a vágyat, hogy pedagógus legyek, gyermekekkel foglalkozzam. Először én is alsó osztályos tanítónői pályára vágytam, de végül felső osztályos tanárnőként „kötöttem ki”. Miután ugyanis leérettségiztem a Viski Kölcsey Ferenc Középiskolában, a Nyíregyházi Főiskola magyartanári szakán folytattam tanulmányaimat, majd 2007-ben, a diplomám megszerzését követően hazatértem.

– Mi indította arra, hogy hazajöjjön?

– A szülőföldemen akarok megmaradni. A családom is itt él, mely mindenben segít (nem is tudnék meglenni családtagjaim támogatása nélkül). Most pedig már hatványozottan úgy érzem, hogy itt a helyem.

– A jelenlegi magyarellenes nyomás félelmet vagy csak azért is ellenállást vált ki önből?

– Úgy gondolom, ez a nyomás Istentől küldetett, lelkünk megerősítése végett. Isten a bibliai Dávidot is különböző élethelyzetekbe vitte, küzdelmekbe is, például Góliát ellen, hogy Isten erejében bízva fejlődhessen, kitartson, lélekben megerősödjön, és végül betöltse Istentől rendelt feladatát. S most nekünk is ki kell tartanunk, hűségeseknek kell lennünk szülőföldünkhöz, anyanyelvünkhöz, nemzetiségünkhöz.

– Témát váltva: miként indult a tanári pályája?

– Mivel 2007-ben a viski magyar iskolában nem volt betöltetlen magyartanári állás, ezért az oktatási intézmény akkori igazgatója azt ajánlotta, hogy a Huszti Magyar Tan­nyelvű Általános Iskolában próbáljak elhelyezkedni, én pedig jelentkeztem, és fel is vettek. Eleinte nagyon tartottam attól, hogy egy magyar középiskola és egy magyarországi főiskola elvégzése után, magyar közegből érkezve, mennyire tudom majd elsajátíttatni a magyar nyelvet és irodalmat az ukrán nyelvi közegben élő huszti iskolásokkal, de aztán belejöttem. Ám nagyon sok türelmet igényel a foglalkozás velük, és egyszerűbb, könnyebben érthető kifejezésekkel kell elmagyarázni nekik mind a nyelvtant, mind az irodalmat, alaposabban be kell gyakoroltatni velük a nyelvtani szabályokat, és sok párbeszédet kell folytatni velük, hogy megtanulják jobban kifejezni magukat magyarul. Emellett igyekszem színesebbé, érdekesebbé tenni számukra a tananyagot. Továbbá Magyarországra is visszük őket kirándulni, ahol szintén gyakorolhatják a magyartudásukat. S hogy mennyire sikerül elsajátíttatnom velük a nyelvünket? Nagyon sok függ a családi hátterüktől, hogy hallanak-e otthon magyar szót vagy sem, illetve attól is, hogy hányadik osztályban kezdik meg nálunk a tanulást, mert nem mindegyikük lépi át elsős kisdiákként iskolánk küszöbét. Akik az 1. osztálytól kezdve nálunk tanulnak, azok – az iskola befejezése után – az életben is jól elboldogulnak magyarul. De vannak, akiket az 5., a 6., vagy akár a 8. osztályban íratnak át hozzánk a szüleik, s velük differenciáltan kell foglalkozni, ezért délutánonként, órán kívüli foglalkozások keretében próbálom fejleszteni a nyelvtudásukat. Nagyon pozitív fejlemény, hogy egyre növekszik a magyar iskolába beíratott gyermekek száma. A szülők egyrészt abból a megfontolásból járatják hozzánk a gyermekeiket, hogy – minél jobban elsajátítva a nyelvünket – felnőttként munkát tudjanak majd vállalni Magyarországon, másrészt érzelmi okok is közrejátszanak a folyamatban: a magyar nagyszülők szeretnék, hogy unokáik magyarul is tudjanak beszélni.

– Térjünk át a Nárcisz Néptáncegyüttesre.

– A délutáni magyarnyelvfoglalkozások mellett kezdtem el magyar néptáncokat is oktatni az érdeklődő gyerekeknek, hogy nyelvünk és irodalmunk elsajátításán kívül magyar népi tánckultúrát is tanuljanak (természetesen elvégeztem egy néptánctanfolyamot, hogy oktatni tudjam őket), és így fejlődött ki a 2011-ben megalakult huszti Nárcisz Néptáncegyüttes. Szerda és csütörtök délutánonként tartjuk a próbákat, a fellépések előtt pedig heti több alkalommal is próbálunk az órák után. Pályázatokon indulva szerzem be a fellépőruhák megvásárlásához szükséges anyagiakat, a gyerekek pedig szeretnek táncolni, komoly motiváló erőt jelent számukra, hogy egyre több rendezvényen fellépünk, így mind több helyen bemutathatják tánctudásukat, s mivel a szüleik is mindenhová elkísérik őket, a gyerekeket az is motiválja, hogy szüleik előtt érnek el sikereket.

– Időközben a Viski Kölcsey Ferenc Középiskolában is kapott órákat, emellett pedig hitoktatóként is dolgozik a nagyközség református gyülekezetében.

– Igen. 2014-ben befejeztem egy hároméves hitoktatóképzést, s ezenkívül alma materemben is tanítok. Az idén nyáron pedig viski iskolásokkal nyertünk egy egyhetes horvátországi üdülést. Ugyanis részt vettünk egy kétrészes projektben: hagyományőrző betlehemezéssel és figyelemfelkeltő plakátokkal színesített környezetvédelmi előadásokkal léptünk fel a környéken, s ennek eredményeként jutottunk el az Adriára.

– Miként lett a viski KMKSZ-alapszervezet elnöke?

– Két éve megkerestek a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetétől, hogy ha már ennyit teszek a magyarságért, akkor tegyek még többet – mosolyodik el beszélgetőtársam. – 2016-ban aztán meg is választottak, s elnökként a kultúránk megőrzését tekintem a legfontosabb célnak, illetve hogy a helyi magyarság érezze, hogy van hová tartoznia, hogy van egy közösség, melynek a része lehet. Nagyon jó, hogy van egy lelkes KMKSZ-választmány, mely segít a munkámban. Részt veszünk a viski nagyközségi napon, melyen bográcsgulyással fogadjuk a vendégeinket. Rendezvényekre szervezünk kiutazásokat, pl. elmentünk az idei beregszászi Bánk Bán-operaelőadásra. A Gulágra elhurcoltakról a református templomerődnél emlékezünk meg, s ugyanitt ünnepeljük meg március 15-ét is (rossz idő esetén pedig a templomban). Október 6-ról és október 23-ról az iskolában emlékezünk meg, az idei október 23-i ünnepségen a szavalatok és felolvasások mellett dramatizált formában is felidéztük a forradalmat.

– Hogy tudja megszervezni, hogy egyszerre tanítson a viski és a huszti magyar iskolában, az utóbbi helyen délutáni nyelvtanfoglalkozásokat és táncpróbákat vezessen, Visken hittant is oktasson, és még KMKSZ-rendezvényeket is szervezzen?

– A huszti és a viski tantestület úgy állította össze az órabeosztásomat, hogy itt is, ott is oktathassak. Hétfőn és kedden mindkét iskolában, szerdán és csütörtökön csak Huszton, pénteken csak Visken tanítok. A hittanfoglalkozásokat hétfő és péntek délután tartom meg. A KMKSZ-rendezvényekre pedig hétvégeken kerül sor. Az ingázásaimat amúgy csak a családom támogatásával tudom lebonyolítani, aminek köszönhetően gépkocsit tudtam venni, mert tömegközlekedési eszközökkel nem megoldható az utazás, főleg, ha időben szeretnék mindenhová érkezni.

– Pihen-e valamikor?

– Általában éjszaka, amikor alszom – nevet fel beszélgetőtársam. – Nyáron pedig, az iskolai vakáció idején természetesen több a szabad időm, csak a hittanos gyerekeket kísérem el az aklihegyi egyházi ifjúsági táborba.

– És honnan veszi az energiát rengeteg munkájához?

– Felülről kapom – mutat Szabó Gabriella az ég felé. – Mert soli Deo gloria, mindenért Istené a dicsőség…

Nem veszhet el az a nemzetrész, melynek ilyen fiataljai vannak…

Lajos Mihály