Csapra verték az újbort Ungváron

2018. november 23., 13:34 , 931. szám

Az elmúlt hétvégén tizenegyedik alkalommal rendezték meg a megyeszékhelyen a Beaujolais 2018-at, azaz az újbor ünnepét.

A gamay szőlőfajtából készülő Beaujolais Nouveau története a XIX. századig nyúlik vissza. A hagyományok szerint minden évben ilyenkor bontják fel, és kezdik árusítani az újbort. Az 1960-as évekig a Beaujolais-ünnep a lyoniak kiváltsága volt, majd a ’70-es években meghódította Párizst. Ma a világ borkedvelői körében az egyik legnépszerűbb ünnep. Több mint 120 országban várják a gyümölcsös, illatos újbor érkezését. Eredetileg november 15. volt az újbor forgalomba hozatalának napja, de 1985-ben áttették november harmadik csütörtökére.

Ungváron a többnapos rendezvénysorozat idén is néhány helyszínen zajlott. Csütörtökön este az idei szőlőtermésből készült nedű első hordóját ünnepélyesen végigvitték Ungvár sétálóutcáján, majd a Volosin utca és a Korzó kereszteződésében csapra verték. Az ország számos megyéjéből érkeztek turisták, és a helyiek is szívesen kilátogattak erre a színes eseményre. Mindenki részese akar lenni ennek a hagyománynak. A lelkes tömeg fergeteges tűzshow-t is láthatott.

A rendezvény hivatalos megnyitójára szombaton délben került sor a Rákóczi utcában, amelynek egy részét lezárták a rendezvény idejére. A szervezők számos kulturális programmal várták a vendégeket egészen vasárnap estig. A megszokott szuveníreken kívül finom helyi sajtokat, brinzát, ordát stb. vásárolhattak. A közelben lévő parkban pedig saslikot, kolbászt, csülköt és megannyi finomságot sütöttek, főztek a vendéglátósok.

A Bagolyvár területén a megye legjobb 40 bortermelője kínálta újborát, amely ilyenkor különös zamatával elbűvöli az istenek italának kedvelőit. Ára literenként 90–140 hrivnya között ingadozott. A kitartott borokért már mélyebben a zsebbe kellett nyúlni: egy palack 120–300 hrivnyába került évjárattól és fajtától függően. A főbejárat előtt tematikus fotózóna várta a fényképezkedni vágyókat. A pincékből csábító forraltbor-illat terjengett. Nehéz volt ellenállni, így lapunk tudósítója is betért, hogy megnézze, pontosabban megkóstolja az idei Beaujolais ízeit.

Az egyik standnál Nagy Lászlót kérdeztem, aki családjával Beregszászból, a Nota Bene Pincészetből érkezett.

– Ötödik alkalommal veszünk részt a Kovács Sándor, Kárpátalja magánszőlészei és bortermelői szövetségének elnöke által szervezett rendezvényen. Fontos elvárás, hogy ha nem is az egész paletta, de legalább egy része idei bor legyen. Mi is két érdekes újborral érkeztünk, az egyik hungarikum, a Királyleányka, a másik egy francia eredetű vörösbor, a Merlot.

Feleségével és fiával a ’90-es évek végétől foglalkoznak bortermeléssel, jelenleg 3 hektáron. Négy hektárt most telepítenek, zömében európai és őshonos magyar fajtákat termesztenek.

– Kellemes tapasztalat, hogy idén 60-80%-ban száraz borokat vásárolnak, de van félédes és desszertborunk is, mert igénylik a helyiek és a turisták. Megfigyeltem, hogy évről évre egyre többen térnek át a minőségi száraz borok fogyasztására. Ez pozitív tendencia, hiszen azt jelenti, beérik, tanul a lakosság – mondta a beszélgetés végén Nagy László, aki a nehézségek ellenére lát jövőt a bortermelésben.

Rehó Viktória