Az igazi hazafi korrupt és lop?

2018. november 25., 09:17 , 931. szám

Karl Voloh, a híres-hírhedt hatalompárti blogger egyik minapi bejegyzésében arról értekezett a Facebook közösségi oldalon, hogy a jelenlegi hatalom tulajdonképpen bizonyos értelemben rákényszerül a korrupcióra. A felvetés komoly vihart kavart a világhálón.

„Az a korrupció, amely a jelenlegi kormányzat alatt is fennmaradt (nagyságrendileg kisebb, mint 2014 előtt), sok szempontból kikényszerített – főként azért, mert a hatalomnak lopnia kell, hogy ezen a pénzen legalább részben ellent tudjon állni információban és szervezetileg az egyesített putyini–oligarchikus információs erők támadásának” – írta Voloh.

A szerző ezt a fajta korrupciót tartja a legsúlyosabb ukrán problémának, mert „a fő tömegtájékoztatási eszközök (hatalmat jelentő) támogatását a Kreml és az oligarchák iránt lojális politikusok bírhatják Ukrajnában”. Ugyanakkor szerinte a kormány elleni „válogatás nélküli és kiegyensúlyozatlan” korrupcióellenes kampány a „legjobb ajándék Putyinnak”.

Az ukrán sajtó egy része pártállástól függetlenül értetlenül állt Voloh helyenként valóban zavaros okfejtése előtt. Például nem derül ki egyértelműen, mutatnak rá, hogy mit ért a szerző „információs ellenálláson”, amire a poszt szerint a hatalom a lopott pénzt költi. Esetleg arra célzott volna, hogy a kormánypárti sajtó és bloggerek a költségvetésből sikkasztott pénzen működnek?

Vannak, akik ezt elképzelhetőnek tartják. Az UNIAN hírügynökség például arról számol be, hogy Dmitro Hnap újságíró – ugyancsak a Facebookon – rámutat: Voloh írásában, illetve az ahhoz fűzött kommentárokban gyakorlatilag megmagyarázza, milyen forrásokból finanszírozhatják a Petro Porosenko elnököt támogató Prjamij televíziós csatornát.

A strana.ua portál elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a Petro Porosenkót és a jelenlegi kormányzatot támogató bloggerek taktikát váltottak. Korábban a kormányzat sikereinek bemutatására koncentráltak, most azonban, amikor a korrupciót már nemigen lehet eltagadni, igyekeznek olyan kényszerű lépésként beállítani a lopást, amely segít talpon maradni az orosz agresszióval szemben.

A portál rámutat, hogy a korrupció jelentőségének elbagatellizálására korábban is történtek már kísérletek. Októberben például Jurij Lukanov újságíró felmérési adatokra hivatkozva kijelentette, hogy a lopás problémája „mindössze” a lakosság egyharmadát foglalkoztatja. A többieket jobban aggasztja a kelet-ukrajnai háború, és Kijev sikeresen válaszol az agresszió jelentette kihívásra. Ezért – az okfejtés szerint – nem érdemes különösebb figyelmet szentelni a korrupciónak.

„Napjainkban a korrupció nem nagyobb, sőt, azt mondanám, hogy kisebb, mint függetlenségünk 27 éve alatt bármikor. Zavarta az életünket, de nem volt halálos. Az orosz agresszió viszont halálos veszélyt hordoz magában. És a mi „korrumpált” államunk megbirkózik vele.

A hangsúly áthelyezése a háborúról a korrupcióra olyan elképzelés, mely szerint a belső problémák előrébb valók a háborúnál. Ami viszont azt jelenti, hogy az ukránokban kihalóban van az önfenntartás ösztöne” – írta Lukanov.

A világhálón megjelent kommentárokból ítélve az olvasók nem merültek el különösebben Voloh irományának alapos elemzésében, kizárólag annak központi gondolatára összpontosítottak.

„Íme! Végre fel lettem világosítva! Köszönöm. … Kedves hatalom, ne feledd, hogy minden általad el nem lopott hrivnya az ellenséget segíti” – írta sokak véleményét fogalmazva meg Olekszandr Melamud fővárosi üzletember.

„Érdekes: mit mondanának azok az emberek, akik 2014-ben a Majdanon álltak? Különösen az a 100 ember, akiket ott öltek meg” – veti fel Anton Petrukov „aktivista”.

Hennagyij Minajev, Szumi volt polgármestere egy kérdéssel reagált a hírre: „Milyen hazafi vagy, ha semmit se loptál?”

Korábban a strana.ua arról számolt be, hogy jövőre a kormányzat többet kíván költeni propagandára. A portál szerint két „ideológiai” intézmény, a Nemzeti Emlékezet Intézet (NEI) és az Információpolitikai Minisztérium költségvetését is lényegesen megemelték a 2019. évi költségvetés tervezetében. A Volodimir Vjatrovics vezette NEI költségvetési támogatását gyakorlatilag megduplázzák, amennyiben az idei 57,376 millió hrivnya helyett 105,260 milliót költhet programjaira az intézet. A 2018. évi 522,102 millió helyett 545,639 millióból gazdálkodhat jövőre az Információpolitikai Minisztérium. A pénz döntő hányada – 424,716 millió – az állam számára készülő műsorok gyártására, a hivatalos információs termékek feldolgozására és terjesztésére megy el.

(zzz)