Kisbusz a Szolyvai Megyei Gyermekotthonnak (Frissítve)

2018. december 21., 14:49 , 936. szám

Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma a jószomszédi kapcsolatokat elősegítendő és a közös jövőnket jelentő gyermekek érdekeit szem előtt tartva egy vadonatúj kisbuszt ajándékozott a 105 árva gyermek számára otthont jelentő Szolyvai Megyei Gyermekotthonnak, ahol mostanáig egy 25 éves, 612 ezer kilométert futott, erősen rozsdás, rossz műszaki állapotban lévő Toyota kisbusszal szállították a gyerekeket.

Az intézmény igazgató-főorvosa által kiválasztott, tízmillió forint értékű Volkswagen Transporter 6 típusú kisbusz ünnepélyes átadására december 21-én került sor a szolyvai gyermek­otthonban.

Buhajla József ungvári magyar főkonzul az átadáskor elmondta: a magyar minisztériumnál meghallgatásra talált az a kérés, hogy a Szolyvai Megyei Gyerekotthon támogatását oldják meg. Első lépésként dr. Volodimir Bejres, a gyermekotthon igazgató-főorvosa és a Buhajla József főkonzul írt alá egy szándéknyilatkozatot, majd Magyar Levente miniszterhelyettes és Hennagyij Moszkal kormányzó tárgyalásait követően született meg a pozitív döntés a támogatásról. A magyar fél operatívan járt el, a szándéknyilatkozat aláírását követően két héten belül Szolyván volt a kért kisbusz Brenzovics Lászlónak, a vásárlást lebonyolító alapítvány vezetőjének köszönhetően. A főkonzul elmondta, hogy a gyermekotthon vezetője a beázó, hullámpalával fedett tető kijavításához és az épület fűtésére szolgáló tűzifa tárolására alkalmas épület felépítéséhez is kérte Magyarország támogatását, amire ígéretet is kapott, jövőre ebben is segít majd a magyar minisztérium.

Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy mindig öröm az, ha pozitív hangulatban ér véget egy év, és a kisbusz ajándékozása az árva gyermekekkel foglalkozó intézménynek pozitív dolog. A KMKSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a gyermekotthon dolgozói nagy dolgot tesznek mindennap, gondoskodnak azokról a gyerekekről, akik szülői gondviselés nélkül maradtak. Elismerően szólt a körülményeket és a dolgozók odaadását méltatva, majd megköszönte a főkonzulátus és a minisztérium önzetlen segítségét, amellyel a legrászorultabb árva gyermekek nevelését végzők mellé álltak.

Barta József, a gyermekotthont fenntartó Kárpátaljai Megyei Tanács ideiglenesen megbízott elnöke kiemelte, a Szolyvai Megyei Gyermekotthonban tett első látogatása során meggyőződött arról, hogy az intézményben rend van, de szembesült az anyagi nehézségekkel és a problémákkal is, amelyek megoldására nem tudott forrást biztosítani a fenntartó megyei közgyűlés. A megoldást keresve a következő látogatáskor magával hívta Szolyvára az ungvári magyar főkonzult, és segítségével rövid idő alatt sikerült megoldani az egyik legsürgetőbb kérdést, egy új, a gyerekek szállítására alkalmas gépjármű beszerzését. Barta József hangsúlyozta, szerencsénk, hogy ilyen jó szomszédaink vannak, akik kérésünkre mindig azonnal segítségünkre sietnek, függetlenül a segítséget kérő nemzetiségétől.

Dr. Biró Erzsébet, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Egészségügyi Főosztályának helyettes vezetője emlékeztetett arra, hogy az elmúlt huszonöt évben nagyon pozitív változások történtek a szolyvai gyermekotthonban, különösen attól kezdve, hogy a jelenlegi fiatal, energikus főorvos került az intézmény élére. Az állam biztosítja a gyermekotthon zavartalan működtetéséhez a forrásokat, de a nagyobb fejlesztésekre már nem futja a költségvetésből. Elmondta, hogy nagyon köszönik a nagy értékű járművet, amellyel nemcsak a tervezett foglalkozásokra, hanem sürgősségi ellátásokra is szállítják a gyerekeket. Az egészségügyi vezető hálás köszönetet mondott a magyar kormánynak és az ungvári magyar főkonzulátusnak azért a sok támogatásért, amellyel hozzájárulnak megyénk egészségügyi ellátásának javításához, többek között a családorvosi rendelők felújításával, a vakcina- és inzulinszállítmányokkal és más segítségekkel.

Köszönetet mondott a magyarországi támogatásért Miroszlava Livcs, a Szolyvai Járási Tanács elnöke és dr. Volodimir Bejres, a gyermekotthon igazgató-főorvosa is, majd Buhajla József főkonzul átadta a kisbusz kulcsait és forgalmi engedélyét.

Az átadóünnepség a gyermekotthon udvarán folytatódott, ahol az intézmény régi mikrobusza mellé állt az új, amelyre egy mosolygó smiley-t is ragasztottak a konzulátus munkatársai, és a buszt megtöltötték az otthonban nevelkedő gyerekeknek szánt játékokkal és ajándékokkal.

A kollektíva tagjai meghatottan nézték a szomszédos ország nagylelkű ajándékát, amely jelentősen megkönnyíti majd a munkájukat.

Badó Zsolt