Nyílt nap a Rákóczi-főiskolán

2019. január 16., 10:42 , 838. szám

Hagyományosan, már évek óta szerveznek nyílt napot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF) Beregszászban, amelyre idén január 10-én került sor. A nyílt napra elsősorban a továbbtanulni szándékozó fiatalokat várták  szüleikkel együtt, akik ezáltal részletes tájékoztatót kaphattak a 2019. évi felsőoktatási felvételi eljárásról, betekintést nyerhettek az intézmény életébe, találkozhattak és beszélgethettek a különböző szakok oktatóival.

A főiskola átriuma teljesen megtelt az érdeklődőkkel, akiket Orosz Ildikó, a II. RF KMF rektora köszöntött. A rektor asszony beszélt a főiskola történetéről, valamint részletesen bemutatta az intézményben működő szakokat.

Rácz Béla és Fodor Gyula rektorhelyettesek az oktatás melletti lehetőségekről tájékoztatták a jelenlévőket. Bemutatták, milyen szabadidős programokon vehetnek részt a hallgatók, a külföldi részképzések részleteit is ismertették – különös jelentőséggel bír az Erasmus+, valamint a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, amelyek lehetőséget adnak a főiskola hallgatóinak a külföldön történő tanulásra. „A mi intézményünk nem csak egy oktatási intézmény, ugyanis itt nagyon jelentős kulturális-tudományos élet is zajlik, ami azt is jelenti, hogy azok a hallgatók, akik bekerülnek hozzánk, mozgalmas, változatos és szép éveket töltenek itt el, s nem fogják elfelejteni azokat” – mondta el Rácz Béla.

Soós Katalin, a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének igazgatója a szakképzési intézetet mutatta be, s az ott működő szakokról szólt. Tájékoztatójában kihangsúlyozta a szakképzés jelentőségét kárpátaljai viszonylatban is.

Kohut Attila, a Kölcsey Ferenc Szakkollégium igazgatója, gazdasági rektorhelyettes a kollégiumok lehetőségeit vázolta.

Bárány Béla, a főiskola felvételi bizottságának titkára részletesen tájékoztatta az érdeklődőket a felvételi szabályzatról és annak menetéről, illetve a korábbi évektől eltérő változásokról.

Ezt követően minden jelenlévő körbejárhatta a főiskola épületét és a kollégiumot, beszélgethettek a számukra szimpatikus szakok tanáraival, választ kaphattak kérdéseikre.

lexi