Képzőművészeti kiállítás a magyar kultúra napja alkalmából

2019. január 30., 10:51 , 940. szám

Tandem 70 címmel rendeztek kiállítást a beregszászi magyar konzulátus Gulácsy termében január 23-án a magyar kultúra napja alkalmából. A képzőművészeti tárlat által a nagyérdemű Klisza János építész, festőművész és Réti János festőművész, grafikus alkotásaival ismerkedhetett meg közelebbről.

A kiállítás megnyitóján elsőként Beke Mihály András első beosztott beregszászi magyar konzul köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul köszöntőbeszédében elmondta, hogy a magyar kultúra napja alkalmából két jeles kárpátaljai művész alkotásait szerették volna bemutatni. Kiemelte, hogy az utóbbi napokban a kárpátaljai programok során lehetőség nyílt zenei, irodalmi, néptánc- és színházi programokon részt venni, ezekhez a kiemelt eseményekhez a konzulátus a képzőművészetet bevonva kívánt csatlakozni, ezáltal lefedve a magyar kultúra egészét.

Dupka György, a kiállítás kurátora beszélt a tárlat létrejöttéről, és azokról az évekről is, amikor a két művész munkásságának elején járt. Bemutatta, hogy honnan hová jutottak az elmúlt évek során. Kiemelte, hogy a művészek nemcsak alkotóként, de szervezőként is bekapcsolódtak a kárpátaljai társadalmi életbe. Szerinte nagy dolog, hogy két ilyen neves alkotóval büszkélkedhet a magyar közösségünk.

A kiállítás hangulatát Tarpai Viktória színművész prózai előadása tette emelkedettebbé.

A megnyitót követően lehetőség nyílt a tárlat megtekintésére, valamint személyes beszélgetésre az alkotókkal.

VE