Jótékonysági színházi előadást szerveztek a Rózsahölgyek Beregszászban

2019. február 5., 19:16 , 941. szám

A Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága évente több jótékonysági estet, koncertet szervez, amelyek bevételéből hátrányos helyzetben élő gyermekeket támogatnak. Február 1-jén a jótékonysági esten Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabját tekinthette meg a nagyérdemű a beregszászi színházban.

A rendezvény elején dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő köszöntőjében a hagyományos keresztény értékek fontosságára hívta fel a figyelmet. Szerinte a férfi-nő szerepek a modern világban felcserélődtek, de ez nem feltétlenül eredményez jót. Egy családban mindkét nemnek megvan a saját szerepe és helye, amely csak akkor tud harmonikusan működni, ha ezeknek eleget tesz mindkét fél. Erdei Péter beregszászi magyar konzul köszöntőjében kiemelte, hogy a konzulátus örömmel áll a rózsahölgyek kezdeményezései mellé, hiszen azok nemes célokat szolgálnak. Fontos jelentőséggel bír, hogy az egyesület aktívan részt vesz a társadalmi életben, és tevékenységével a harmóniát, az egységet és a szeretetet hirdeti.

A köszöntéseket követően a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színészei léptek színpadra, akik – mint mindig – most is fergeteges hangulatot varázsoltak. A teltházas elő­adásnak nagy sikere volt, a közönség állva, tapssal jutalmazta a színészeket.

Az előadást követően rózsahölgyavatásra került sor, melyen két új taggal bővült a női egylet Csizmadia Alexandra külgazdasági attasé és Tarpai Viktória színésznő személyében. Az eskü szövegét Mező Dianna, a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társaságának elnöke olvasta fel, aki egyben örömét fejezte ki a tagság bővülése okán.

Az idei jótékonysági est bevételéből a nagyszőlősi Szelíd Lovas Központban szerveznek kirándulást a beregszászi nehéz sorsú családokban élő gyermekek számára.

A program társszervezője a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház volt. A rendezvényt  Magyarország Beregszászi Konzulátusa támogatta.

Váradi Enikő