Osztályváltásra készül az Ungvári FC
Labdarúgás
Január végén kezdte el felkészülését az idei megmérettetésekre a tavaly még a megyei élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Ungvári FC.
A Miroszlav Babják által irányított csapatban a hírek szerint komolyabb erősítések is várhatók, ami részben annak tudható be, hogy az együttes hivatalosan is beadta nevezését az ukrán harmadik vonalnak számító második ligában való részvételhez. A licenc megadásához az Ung-parti klubnak ugyan egy sor komoly követelménynek kell megfelelnie, de a hazai szakemberek szerint erre minden esélyük megvan az ungváriaknak.
Csak emlékeztetőül jegyezzük meg, hogy a Minaj FC révén Kárpátalja már rendelkezik egy harmadosztályú labdarúgócsapattal, amely ráadásul a most folyó bajnokságban a tabella élén telel, így jó esélye van a második osztályba való felkerülésre. Amennyiben ez megvalósul, és az ungváriak törekvése is teljesül, akkor a kárpátaljai futball a honi labdarúgás második és harmadik osztályában is érintett lenne.
A hétvégén egyébként mindkét egyesület felkészülési mérkőzést játszott: az Ungvári FC Szerednyén nyert 4-0-ra, míg a minajiak a szlovák másodosztályban szereplő Partizan vendégeiként 3-0 arányú vereséget szenvedtek.
(felvégi)