Rajtolt a téli kupa

Kárpátaljai labdarúgás

2019. február 6., 08:15 , 941. szám

Két helyszínen négy mérkőzéssel vette kezdetét a beregszászi járási labdarúgó téli kupa küzdelemsorozata, amelyben végül kilenc csapat vesz részt.

Mint azt korábban Olekszandr Csehil, a járási szövetség elnöke is jelezte, Gát végül visszalépett az indulástól, így a nagybégányi helyszínen négy csapat maradt az indulók között. Ha már Nagybégánynál tartunk, a házigazdák 3-1-es vereséggel kezdtek Zápszonnyal szemben, míg a másik találkozón az ungvári járásbeli Kisdobrony 2-1-re verte a Beregszászi FC Hela-Magnumot.

Beregardóban Jánosi nem hagyott esélyt (5-0) a láthatóan nem igazán felkészült kígyósiaknak, míg a járási labdarúgás vérkeringésébe közel három év után visszatérő Badalói FC 1-1-re végzett a csetfalvai, oroszi, kígyósi és tiszakeresztúri játékosokból összeverbuvált Barátság FC ellen. Itt a Beregszászi Inter szabadnaposként kezdte a sorozatot.

(tamási)