Megújult hagyományok színpadi formában

2019. február 12., 22:18 , 942. szám

Az elmúlt héten került bemutatásra Beregszászban az Időfonal című színházi performansz, amely egy divatbemutató és egy színházi előadás ötvözeteként született meg. Az előadás formabontó, műfaji határokat feszegetve ötvözi a múlt hagyományait a jelen kérdésköreivel. A premierre Kövér László házelnök is ellátogatott. 

Az esemény megnyitóján Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta: „Ma este egy új műfaj születésének a pillanatait élhetjük meg közösen, egy olyan művészi teljesítmény mutatkozik meg, amely bemutatja magyar nemzetünk múltját, hagyományait, és mindez eszköze annak, hogy a kárpátaljai népművészetnek társadalmi rangot szerezzen” – fogalmazott az elnök. Szerinte az előadásnak a legfontosabb üzente, hogy az értékeink állandóak, de folyamatosan megújulásra kényszerülnek a környezeti hatások miatt, a túlélésért vívott harcban, ami nemcsak értékeinkre, de közösségeinkre is igaz.

Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte: az Időfonal című előadás a kárpátaljai magyar alkotóerő előtt tiszteleg. A kárpátaljai magyar alkotóerő elpusztíthatatlan, mert hármas szellemi gyökérzetével mélyen fonódik a szülőföldbe, a magyar kultúrába és az európai hagyományokba – emelte ki. A házelnök szerint a modern kori technológiai fejlődés világában a néplélekből fakadó hagyomány biztonságot és életet nyújt. A magyar emberek pedig az életet választják.

A XXI. század az emberi lélekből fakadó önazonosság, az identitás évszázada lesz. Nem azok lesznek a XXI. század győztesei, akiknek erősebbek lesznek a rakétái, hanem akiknek erősebb lesz az identitásuk. Az emberi identitás és az abból fakadó alkotóerő a legfontosabb belső képességű tényezőnek fog bizonyulni az előttünk álló időkben – hangsúlyozta Kövér László. A házelnök szerint az Európa előtt tornyosuló megoldandó feladatok sorából kiemelkedik a közösségi identitások kezelésének ügye. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy az elmúlt években Közép-Európában meghonosodni látszik egy olyan reménykeltő identitáselmélet, amelyet a magyar nemzet jó szívvel ajánlhat Európa nyugati és keleti részének, amely nem más, mint a keresztény értékrend és a nemzeti identitás. A házelnök szerint a XX. század közös közép-európai tapasztalata egy olyan térség tapasztalata, amelyben minden állam­alkotó többségi nemzetnek élnek kisebbségi sorban, más országokban nemzeti közösségei. Ezen a tapasztalaton és felismerésen alapulnak ma Magyarország nemzetpolitikai kapcsolatai Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával és Ausztriával; ebben maradéktalanul egyetértünk Lengyelországgal, ebbe az irányba indultunk el Szlovákiával, és van esély rá, hogy talán Románia is csatlakozik. „Ez az út térségünkben a regionális béke, stabilitás, biztonság, fejlődés és jólét egyetlen járható útja, ezen az úton várjuk Ukrajnát is, bízunk benne és teszünk érte, hogy az ukrán politika is felismerje: mások nemzeti önazonosságukban való sanyargatása csak feszültséghez, hanyatláshoz és szegénységhez vezet” – emelte ki.

A köszöntőbeszédeket követően az Időfonal című formabontó előadást tekinthette meg a közönség, melyben a rendező ötvözte a jelenkor problematikáját a hagyomány megtartó erejével. Színház és divatbemutató különlegesen ötvözött produkciója volt látható, egy teljesen új műfaj született a beregszászi színház színpadán, amelynek minden pillanatával együtt élt a közönség. Hiszen az előadás során a színészek az impozáns női kollekció darabjait magukra öltve – melyeket nagydobronyi keresztszemes hímzés és beregi szőttes díszít – idézték vissza a letűnt korokat. A dicső múltat: Zrínyi Ilona, Rákóczi, Bercsényi, Bethlen történetein keresztül idézték fel, de felelevenedett a málenkij robot, a hetven évig tartó szovjet megszállás is. Az előadás során egy-egy kárpátaljai település nevével vagy kialakulásával kapcsolatos legenda vagy monda is elhangzott, mint például Fancsika és Mátyfalva története, mindeközben a kifutón folyamatosan bemutatásra kerültek a szebbnél szebb ruhakollekciók. A nézőt folyamatos impulzusok érték, hiszen a ruhák folytonos váltakozása, az időutazás történelmi pillanatokba, a jelenkor aktuális problémái, a szerelem, a bátorság, a család, a menni vagy maradni kérdéskör mind megjelent a darabban, mely által a nézőt is gondolkodásra, kérdések, válaszok megalkotására ösztönözte.

A produkciót követően Vidnyánszky Attila, a darab főrendezője elmondta: „Kaptam egy felkérést Molnár Eleonórától, hogy azokat a kárpátaljai kötődésű ruhákat kellene bemutatni, amelyek többnyire női ruhák, és ezeket színdarabba kellene foglalni. Ezzel kellett kezdeni valamit. Én még sohasem csináltam ilyet korábban, divatbemutatóra sem jártam. Hosszan forgattam a képeket a ruhákról, aztán pedig elkezdtünk dolgozni. A darab filozófiáját és gondolatiságát tekintve a beregszászi színház gondolatiságához is kapcsolódik: átörökíteni valamit, megőrizni valamit a múltból, nem muzeális, konzerváló szándékkal, hanem beépítve a mába. Újrakeresve hagyományainkat, beépítve a jelenbe. Innen jött, hogy a mi kis kárpátaljai történeteinket mi is beépítsük a jelenbe. Ezeket a régi történeteket igyekeztünk beágyazni a mai létünk valóságába, viszonyrendszerébe, szóval nagyon komoly utánajárás után jött létre ez az igazán formabontó divatbemutató” – fogalmazott a rendező.

Az előadás a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület megbízásából Vidnyánszky Attila rendezésében jött létre. A produkcióban a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színészei vesznek részt. A darabban bemutatott ruhaköltemények Hrivnák Tünde Pro Urbe-díjas divattervező munkái. Az Időfonal által ismét egy magas színvonalú művészi alkotás jött létre Kárpátaljáról, nemcsak kárpátaljaiaknak.

Váradi Enikő