Megújult óvodákat adott át dr. Grezsa István miniszteri biztos

2019. február 20., 09:59 , 943. szám
A Batári Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda átadása

Február 19-én két, a görög katolikus egyház által, magyar állami támogatásból felújított óvodát adtak át dr. Grezsa István miniszteri biztos jelenlétében.

A Beregdédai Búzavirág Óvodában éppen egy évvel ezelőtt készült el ugyancsak a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében – 4 millió forintból – a fűtési rendszer cseréje. Most pedig második ütemben 15 millió forintból sikerült elvégezni a szovjet időkben épült intézmény teljes körű belső felújítását.

Az átadóünnepségen jelen volt Egressy István polgármester, dr. Grezsa István kormánybiztos, Szilágyi Mátyás, Magyarország beregszászi főkonzulja, Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, megyei képviselő, Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöki helynöke, valamint a görögkatolikus egyház által vállalt intézményfelújításokat irányító Pősze Sándor atya és Levcsenkó Róbert dédai görögkatolikus parochus.

Az ünnepi beszédeket követően Halász Andrea óvodavezető bemutatta a jelenlévőknek a kicserélt belső nyílászárókat és padlózatot, a vizesblokkokat és mindent, ami megújult az intézményben.

Batáron a görögkatolikus egyház tulajdonában lévő óvodaépületet bővítették egy új szárnnyal. Az elmúlt hónapokban az új szárny mellett kiépült a csatornarendszer, az ablakok és ajtók a helyükre kerültek, kicserélték az elektromos hálózatot, a vízvezetékcsöveket, a fűtésrendszert, valamint a burkolatokat és a padlózatot. Az építkezés és a felújítás két ütemben 15, illetve 10 millió forintba került, amit a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programból finanszírozott a magyar állam, a kivitelezést viszont itt is a görögkatolikus egyház vállalta magára.

A vendégeket a batári óvodások szép műsorral fogadták, majd köszöntőbeszédet mondott dr. Grezsa István miniszteri biztos. Natalija Koszteleba-Veremcsuk, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal első elnökhelyettese köszönetet mondott a magyar állami segítségért, majd Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöki helynöke megszentelte a megújult és kibővült intézményt, Seres János református lelkész pedig áldást kért az óvodára. Az ünnepségen többek között jelen voltak még Békésyné dr. Lukács Angéla és Hajgató Tamás beregszászi magyar konzulok, Lődár Jenő helyi görögkatolikus parochus és Oroszi József polgármester.

dózsa