Három képviselő hagyta el a BPP parlamenti frakcióját

2019. március 1., 13:55 , 945. szám

Elhagyta a Petro Porosenko Blokkja (BPP) párt parlamenti frakcióját három képviselő, köztük az „Eurooptimistákként” emlegetett frakcióközi képviselői csoport tagjaiként is ismert Musztafa Najjem és Szvitlana Zaliscsuk – jelentette az Ukrajinszka Pravda.

Kilépésükről a képviselők a közösségi médiában számoltak be.

„Benyújtottam, a kérvényt a BPP frakciójának elhagyásáról. Ez formalitás. Mi már rég az értékbarikád különböző oldalain állunk. A legutóbbi fejlemények csupán alátámasztották ezt. Én a forradalom után kerültem a politikába és még formálisan szem szeretnék kötődni azokhoz, akik nyíltan az ellenforradalom élére állnak” – jelentette ki Najjem.

Zaliscsuk rámutat, hogy úgy érzi, lehetetlen a BPP frakciójában maradnia a védelmi szférában kirobbant sikkasztási botrány után, amelyben Petro Porosenko hivatalban lévő elnök környezetét vádolják.

„Nem tekintem a képviselői mandátumot rabszolgaigazolványnak. Az elmúlt négy esztendőben lehetővé tette, hogy fontos törvényekért küzdhessek. Például a korrupcióellenes bíróságokért. De a továbbiakban nincs rá lehetőség, hogy bármiképpen kötődjek ehhez a betűszóhoz. A katonák meglopása túlmegy minden határon” – írta a képviselő.

Később Szerhij Lescsenko, az Eurooptimisták egy újabb tagja is nyilvánosságra hozta kilépési kérvényét.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)