Lezajlott a Margittai Antal biológiavetélkedő

2019. március 6., 10:47 , 945. szám

A munkácsi születésű Margittai Antal a Keleti-Kárpátok flórájának egyik legkiválóbb ismerője volt, akinek emlékét mind a magyar botanikus szakma, mind az ukrán, elsősorban a kárpátaljai botanikus közösség megőrizte és ápolja napjainkban is. Az ő nevét viseli a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) biológiából szervezett tantárgyi vetélkedője is, amelyre március 2-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

A verseny elsődleges célja Kárpátalja magyar iskoláiban tanuló gyerekek közötti egységes versenyszellem kialakítása és objektív megmérettetés biológiából.

A formája szerint írásbeli vetélkedőn a régió bármilyen iskolatípusában magyar nyelven tanuló 6–11. osztályos tanulók vehettek részt. Az Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma által jóváhagyott tantervek és tankönyvek alapján a 6–10. osztályosoknak azonos típusú tesztfeladatokat kellett megoldaniuk, míg az érettségiző osztály feladatlapjainak összeállításánál a független vizsgaközpontok tesztjeiből, a próbatesztek és tesztkönyvek feladataiból válogattak a főiskola tanárai. Fontos kiemelni, hogy a feladatok összeállításánál minden korosztálynál egy-egy kérdéscsoport kapcsolódik a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által szervezett tehetséggondozó foglalkozásokon feldolgozott témakörökhöz is.

A szombati vetélkedőn Fodor Éva, a KMPSZ irodavezetője köszöntötte a versenyzőket, majd a zsűri elnöke, a főiskola Biológia és Kémia Tanszékének tanára, Zselicki István röviden ismertette a verseny menetét, s kiemelte, hogy a különböző típusú feladatokból álló feladatlapok kitöltésére 90 perc áll a versenyzők rendelkezésre, amit lehetőleg mindenki igyekezzen kihasználni. Ezt követően sok sikert és eredményes munkát kívántak a vetélkedő résztvevőinek, akik elfoglalták kijelölt helyeiket az intézmény termeiben, s felügyelők jelenlétében megkezdték a feladatlapok kitöltését.

Az eredmények szerint osztályonként első helyezettek a következők lettek: 6. osztály: Sütő Zsombor Gyula (Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, felkészítő tanár – f.t. Pető Nikolett), 7. osztály: Csoma Boglárka (Eszenyi Bocskay István Középiskola – f.t. Csoma Sándor), 8. osztály: Király Fruzsina (Fertősalmási Általános Iskola – f.t. Papp Bettina), 9. osztály: Szilvási Zsolt (Nagyberegi Református Líceum – f.t. Gajdos Lívia), 10. osztály: Bacsi Boglárka Katalin (Viski Kölcsey Ferenc Középiskola – f.t. Czébely Ilona), 11. osztály: Bálint Alexandra (Nagydobronyi Középiskola – f.t. Kovács Attila).

lexi